Koncepciós

Igen nagy bajban lehet az a társadalom, amelyben köteleznék az állampolgárokat az ünneplésre.

1918 után erre, a mai Ukrajnához nagyon hasonlító, a győztes nagyhatalmak által összetákolt országra mondták ki, hogy nemzetállam, s kezdték meg a kisebbségbe került népcsoportok elrománosítását hazugsággal, erőszakkal, ígérgetésekkel, majd ezek be nem tartásával.

Ha valóban elindul az eljárás, és el is ítélik a (többrendbeli okirat-hamisítással, pénzmosással, adócsalásban való bűnrészességgel és összeférhetetlenséggel vádolt) miniszterelnököt, akkor megdől egy utolsó elképzelés is, miszerint bízni lehet az ártatlannak vélt fiatal román politikus-utánpótlásban.

Az, hogy a magyar politikusok elleni korrupciós eljárások során mindig görcsösen igyekeznek etnikai üldöztetést kiáltani, kontraproduktív lehet.

Ha az ember végighallgatja egy ilyen „nemzeti érzelműnek” tartott demonstráción elhangzott beszédeket, főképp a hallgatói sorokból érkező minősíthetetlen hangvételű és tartalmú bekiabálásokat, rögtön elmegy a kedve összetartozni.

A politikum csődjét jelzi, hogy állampolgári kezdeményezés szükségeltetik Szé­kelyföld autonómiastatútumának a bukaresti parlament elé terjesztéséhez.

Ez az agrárpolitika felér egy jól dokumentált árulással. Nem államtitkokat ad el a tárca, hanem nyíltan, mindenki szeme láttára engedi elsorvadni a napon a román mezőgazdaságot is, ami a hazai gazdaságnak lassan az utolsó fel nem adott bástyája.

Cak a képviselőházban 2.000 tisztviselő van alkalmazva, akikről nem tudni pontosan, hányan „járnak be” dolgozni, de akik nemrég kaptak fizetésemelést.

Ma már nem a határok gátolják meg, hogy magyarok legyünk, hanem mi építjük tovább, magasabbra Trianon bástyáit. Naponta látjuk, halljuk, hol és milyen módon emel kezet magyar a magyarra, hogyan emészti fel egységét a nemzet az elcsatolt területeken, mert mindenre van magyarázat.

Az erdélyi magyarság autonómiatörekvései két legőszintébbnek tűnő támogatójának összefogása egyértelműsíti: a mozgalom nem akar lemaradni a kisebbségi ügyekben egyre érzékelhetőbb módon átalakuló európai társadalmaktól.

A kisebbségi csoport kiszolgáltatott helyzetben van, és védekezni próbál a másik folyamatos offenzívája, terjeszkedése ellen. A kőhalmi példa bizonyítja, meg lehet fordítani az erőviszonyokat.

Századnyi röpke idő sem kellett ahhoz, hogy bebizonyosodjék, a nagyhatalmak által Kelet-Európára ráerőszakolt világrend omlékonyabb a kártyavárnál: a tákolmányország Jugoszlávia területén ma nyolc állam osztozik, az erőszakkal összeházasított Csehszlovákia rég túl van a válóperen. És Románia sem az az egységes nemzetállam már, belülről bontogatja a nacionalizmus falait az éledező erdélyi eszme.

Emlékezni kell, és a világot is emlékeztetni a minket ért égbekiáltó igazságtalanságra, s szembenézni a kegyetlen ténnyel, hogy sötét erők már évezredek óta próbálnak a Föld színéről eltüntetni minket.

Végleg győzött a kolozsvári lobbi. A demokrata szövetség ügyvezető elnökségét a kincses város bennszülöttjei vagy tájba simult áttelepültjeink alkotják a hétvégi SZKT-ülés döntése alapján. Könnyen lehet, hogy ez a hatalomharácsolás okozza majd az RMDSZ vereségét a jövő évi választásokon.

Ha Victor Pontáék képesek még a jövő évi választások előtt életbe léptetni a kisebbségek jogait csorbító tanügyi törvényt, ismét alaposan feladják a leckét az eddig ellenzékben is barátságos, tinóarcát mutató RMDSZ-nek.

Úgy tesztek, mintha itt multikulturalitás dúlna, görög-római és zsidó hagyományokra hivatkozva a keresztény kultúra bővöletében éltek, egyéni szabadságjogokról beszéltek, óvakodtok a kollektív jogok elismerésétől, abban hitben éltek, hogy nyitottak vagytok, holott kőkekmény monokultúra van. Elsáncolás, önzés.

Az angol trónörökös kiruccanásairól szóló színes sajtótudósításokat követő romániai tévénézők, újságolvasók milliói számára derülhet ki: vannak az egységes román nemzetállamnak olyan zugai, amelyek képe eltérő attól, amihez hozzászoktak, más az építészeti örökség, másak hagyományaik, más nyelvet beszélnek az ott élők, mégis érdekes és értékes vidékek ezek.