Az alvó honatya nekünk dolgozik

Megdöbbentően mélyre süllyedt a hazai közbeszéd az utóbbi időben.

Orbán Viktornak a vitatott kérdésekben 100%-ig igaza van. Nem 96%-ban vagy 99%-ban.

Ha tényleg komolyan gondolták volna a kormányváltást a liberálisok, akkor az elnökválasztás utáni hetekben kellett volna egy ilyen indítvánnyal előállniuk.

Senki ne kockáztasson különösebb összeget a Ponta-kormány júniusi bukásán. Az RMDSZ nem is teszi, hivatalos megkeresés amúgy sem érte az ügyben, anélkül pedig komoly párt, ugyebár, egyetlen lépést sem tesz. Sem jobbra, sem balra. A helybenjárás egyébként is jobban fizet.

Ha Krajován ki lehet tenni a régió és a város zászlaját, akkor Sepsiszentgyörgyön vagy Csikszeredában miért büntetik?

Az RMDSZ mostani biztonsági futása jól illeszkedik az eddigi politizálásba: nem kell nagy célokat kitűzni, jelentős álmokat kergetni, beérik kis lépésekkel, az esetleges apró eredményekkel.

Messziről látszik, akárcsak a nemzeti ünnep parlamentbeli vi­tájakor, hogy az erdélyi magyarságon akarnak ütni, éreztetni, sőt bizonyítani kívánják az egész földtekén: Trianon igazságos, a magyarok csak ne érezzék Erdélyt szülőföldjüknek, és hadd tudja meg a világ, ki az úr Európa e szegletében.

Ami az ünnepi beszédekben szerdán elhangzott, az a művészi tökélyre vitt elhallgatás, mellébeszélés, a valóság semmibevételének mintaképe volt, a felavatott emléktábla pedig a tetten érhető cinikus történelemhamisítás tagadhatatlan jele.

Ma már vitathatatlan történelmi tény a Domokos Géza által világra hívott RMDSZ meghatározó szerepe a romániai magyarság intézményeinek kiépítésében, jogvédő harcában, többséggel folytatott párbeszédében, a romániai magyar közösség parlamenti és parlamenten kívüli politikájának kialakításában.

Megkérdeztük Kolozsvár alpolgármesterét, adna-e a Főtérnek exkluzív nagyinterjút. Adott.

Az RMDSZ parlamenti jelenléte nem öncél. Az átlag romániai magyar polgárnak nem az az érdeke, hogy például Verestóy Attila örök életére szenátor legyen, hanem az, hogy a romániai magyar politikai szférában olyan pezsgés, verseny, és a versenyből fakadó teljesítmény- és cselekvéskényszer legyen, amely nyomán a legrátermettebb, és a magyar érdekekért leginkább tenni képes személyek kerülnek a parlamentbe a magyarok képviseletében.

A gondot tudniillik az okozza, hogyan osszák szét az üzletet, miként oszlik meg a profit. Az érdekek nagyok, az üzlet többmilliárd eurós.

A parlament által múlt héten elfogadott zászlótörvény nem biztosítja a székely jelképek szabad használatát, nem vet véget a hatósági hadjáratnak, nem nyújt megoldást a kék-arany lobogó kitűzése miatt perekbe kényszerült önkormányzati vezetők számára – nem old meg tehát semmit mindabból, amit jó néhány éve immár problémaként él meg a székelyföldi közösség és vezetői.

Pünkösdhöz kell a legnagyobb hit, a Megváltás hite. S ha ez a hely szemeltetett ki a székelység, a csángóság hitvallásához, hát jól van ez így erősen.

Csak azokat „bátorítják”, akik kizárólag a segélyért vállalnak gyermeket, és akiknek a gyermekei továbbra is ugyanolyan szegénységben, nélkülözésben nőnek majd fel, mint eddig.

Bár a Charlie Hebdo-tragédia részben még az olcsó munkaerő iránti szükséglet diktálta migránspolitikára esküvő nyugat-európai kormányokat is kijózanította, a félmegoldások kifogásolói azonban továbbra is páriának számítanak. Orbán Viktornak a homogén kultúrájú nemzet megőrzésére irányuló nézetei nemcsak a kirekesztő bélyeget kapták meg azonnal, de a hálátlanság vádját sem kerülhették el.

Egyre többen érzik azt, hogy itt az ideje kiszorítani az erdélyi magyarságot azokról a területekről, amelyeket 1989 decembere óta visszafoglalt.