Szórványhalászat

A követendő politika az állandó, következetes és cselekvő részvétel minden olyan intézményrendszerben, amely befolyásolhatja romániai magyarság életét, a romániai magyar családok és egyének életét.

A román kormányok emberemlékezet óta rossz gazdának bizonyultak, ezt senki nem vitatja, akár egy természeti törvényt.

Nem jó terep egy olyan ország, ahol az úthálózat a kőkorszaki szakik színvonalán áll, és a vezetők szájhűtésben jeleskednek leginkább.

Pontáékat most kevésbé érdekli, hogy van-e, lesz-e fedezet például elrugaszkodott autópálya-építési terveikre, ők most abban reménykednek, hogy az élelmiszerárak csökkenésének hatására a lakosság eltekint attól, hogy időben megépül-e a beígért több száz kilométernyi sztráda.

Vannak előzményei a Ráduly-ügynek, megvan, sajnos, a története Nagy Zsoltnak és Markó Attilának is, a lényeget tekintve talán nem is különböznek a Ráduly Róbertétől.

Az RMDSZ sajátos módon oldotta meg a már-már teljesíthetetlennek látszó ötszázalékos parlamenti küszöb kérdését: az újratervezés jegyében nem a választókhoz vezető utat keresik, hanem a román pártokhoz kanyargót.

Miféle hatalmi rendszer az, amelyik adócsalót ültet az ország egyik legfontosabb miniszteri székébe, a pénzügyek vezetésére?

A korrupcióellenes intézmények tevékenységét ócska trükkökkel akadályozni próbáló Tăriceanu az első, akinek záros határidőn belül távoznia kellene a közéletből.

A román politikusok – élen Emil Boc polgármesterrel – támogatottságuk elveszítésétől tartva még a látszatát is elkerülnék annak, hogy engednek a magyarok követelésének.

Az erdélyi magyar szavazóknak is meg kell hallaniuk a Budapestről is megfogalmazott intelmet: fontos az erdélyi magyarság erős parlamenti képviselete Bukarestben, s ezt a képviseletet jelenleg az RMDSZ tudja betölteni.

Úy tűnik, kezd kialakulni egy pártok fölötti szövetség, amely minden eszközt bevet a korrupcióellenes harc hiteltelenítésére, az igazságszolgáltatás lejáratására, a korábbi állapotok visszaállítására.

Figyelvén a zászlótörvény körüli megnyilatkozásait, egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy Márton Árpád háromszéki atyánkfiának, általunk 25 éve a parlamentbe küldött képviselőnek ideje egy lépést (mit egyet? sokat!) hátrébb lépnie.

A napnál világosabb, politikusainkat a legkevésbé sem érdekli a szegényebb rétegek sorsa. A 84 lejes gyermeksegély körül kialakult újabb politikai csatározás a folyamatosan kampányban levő politikusok mérhetetlen cinizmusát igazolja.

Még el sem bukta a Várad és Szentmárton fúziójáról szóló második népszavazást Nagyvárad önkormányzata, máris megvan, kire lehet majd ujjal mutogatni a kudarcért. Természetesen a magyarokra!

Reméljük, hogy a megengedhetetlen vádaskodás csak megerősíti a bizonyítási vágyat Hosszú Katinkában, aki jövőre a riói olimpia dobogójának legfelső fokáról fog szerényen visszamosolyogni rájuk is.

A szociáldemokraták napirendre javasoltak egy tavalyi kormányrendeletet, amely szerényen megemelte volna az árvák állami juttatását is. A nemzeti liberálisok erre nyomban ráharaptak, és mivel látták, hogy pillanatnyilag többségben vannak a teremben – szociáldemokrata társaik még éppen szenderegtek (lám, az álomszuszékságnak is lehet haszna) –,nyomban kiegészítették a javaslatot a családi pótlék megduplázásával, minden egyes gyermek számára.

Megdöbbentően mélyre süllyedt a hazai közbeszéd az utóbbi időben.