Azt még nem nagyon lehet tudni, mit jelent ez az illiberális állam, azon kívül, hogy nem liberális, na meg azon kívül, hogy Vladimir Putyint szokás illiberális vezetőnek nevezni. Ez pedig nem sok jót ígér...

Ne tessék már túl szigorúan venni, ha lehetőségeink szerint, gyarló és bűnre hajlamos emberként teszünk valamit a fehér köpeny zsebébe.

Hogy mit is mondott Orbán Viktor Tusványoson, miről szólt beszéde voltaképpen, az mindinkább háttérbe szorul, szavait összemossák, és csak azokra a megjegyzésekre összpontosítanak – például a török, kínai, orosz, indiai gazdaságra tett utalásokra –, amelyek lehetőséget teremtenek arra, hogy azonmód Putyinhoz hasonlítsák.

Mi is a lényege Orbán Viktor 2014-es üzenetének? Az, hogy szakítani kell az ideológiai dogmákkal, hogy a liberális jóléti állam felélte tartalékait, és ha meg akarjuk őrizni Magyarország versenyképességét, akkor meg kell teremteni a munkán alapuló magyar nemzetépítő államot.

A hatalomvadászok hamarosan egymásnak esnek, mert a harc tétje hatalmas. A választónak azonban ezúttal sem szántak egyebet, mint az áldozati bárány szerepét.

Állítólag két éve ugrásra kész a nem román anyanyelvű gyerekek román nyelvre tanításának külön bejáratú programja, csak a politikai akarat hiányzik.

Megittam 5 pohár atyhai szilva pálinkát! Boldog vagyok!

A magyar irodalom világnagyságokkal büszkélkedhet, de mostanság távolról sem övezi őket akkora kultusz a magyar kulturális életben, mint Wass Albertet.

Orbán egy ideje már biztosan nem az átlagos táborlakó miatt megy Tusványosra, még ha talán szívesen „koncertezne” maga is Rúzsa Magdi közönsége előtt.

Miközben az anyaországi nemzeti erők 1989 óta egyre hangsúlyosabb nemzetpolitikát képviselnek, az elmúlt huszonöt év nagy hiányossága, hogy Budapest nem tekintett egységes gazdasági térként a Kárpát-medencére.

A koalíciós partner, ha tesz valamit, azt kizárólag az RMDSZ, s közvetve az erdélyi magyarság ellen teszi.

A mostani egyesüléssel már felvillan az esély, hogy a román politikai életet az utóbbi három évben meghatározó két főszereplő, az államelnök és a kormányfő együtt hagyja el a játékteret.

Nem is olyan erős ez a kéz, hiszen a minden lényeges változtatásra feljogosító kétharmados többséggel sem hajtotta végre a szüntelenül hangoztatott közigazgatási reformot, alkotmánymódosítást, és a nagy beruházások helyett csak nagyobb adók jöttek.

Amikor Biró Rozália, az RMDSZ szenátora ország-világ előtt vállalkozott, hogy a két lábon járó gyerekeknek, mint hátrányos helyzetűeknek a lelki világáról fog a televízióban beszélni, mindjárt sejtettem, hogy nagy jövő előtt áll.

Románia rendszerváltás utáni történetében mindig „slágertéma” volt Magyarország, Erdély, Tőkés László és Orbán Viktor, vagy bármelyik magyar politikus, aki belépett az országba, és arról beszélt valahol, hogy támogatja az erdélyi magyarság jogköveteléseit. Kapóra jött választási kampányok idején, de mindig jól jött akkor is, amikor a magyarság jogait csorbító intézkedéseket akartak meghozni.

Ha én román politikus lennék, akár autóstoppal is elmentem volna Tusnádfürdőre, hátha jó passzban kapom el Orbán Viktort.

Feltétlenül egyetértek azzal, hogy az autonómia a magyar kisebbség megmaradásának fontos eszköze lehet, mint ahogy azzal is, hogy "csakis profi módon előkészített tervekkel szabad előrukkolni", aminek viszont akadálya az a mélyen az óhaj, melyet Hunčik savanyú cukor-effektusnak nevez: "akkor mindenkinek elmondhatjuk, hogy lám, ilyenek a szlovákok, velük még tárgyalni sem lehet erről a témáról".