Ponta, a nagy túlélő?

Igen, vallom, Erdélynek külön országgá kellett volna válnia, ha már mindenképpen elhatároztatott a történelmi Magyarország szétdarabolása.

Miért kell a ló elé fogni a szekeret, miért kell infrastruktúra, felszereltség hiányában új tanterveket bevezetni, kísérleti alanyoknak tekintve diák- és pedagógusgenerációkat egyaránt?!

Nagyon kevesen vannak olyanok, akik pátosszal, szónoki lendülettel, színesen érvelve is velősen, tartalmasan tudnak megszólalni. Kötő József tudott, így beszélt, így is írt, ezért reméljük, hosszú ideig meg is maradnak szavai.

A BNR szemet hunyt a bankok mohósága fölött, akárcsak a devizahitelek lejesítését célzó kezdeményezéseket sorozatosan elnapoló mindenkori kormányok és a parlament, így csak idő kérdése volt, hogy mikor robban a devizabomba.

Megértem, hogy a romániai magyar politikában levitézlett, de a nemzet egységét bizonyítandó Budapesten lakó Szász Jenőnek, a nagy nemzetstratégának nagyon lényeges, hogy kitaláljon valamit, amire intézete pénzt tud kapni.

Ami a nemzetbiztonságot illeti, Nagy Testvér-törvény helyett talán inkább azzal a veszéllyel kellene foglalkozni, amire éppen tegnap hívták fel a figyelmet szociológusok: a demográfiai hanyatlás negyedszázada folyik, Románia lassan kiürül.

A helvét nemzeti valuta példa nélküli felértékeléséből kicsírázó botrány és kétségbeesés újabb bizonyítéka annak, hogy a nagyvilágban folyó pénzügyi spekulációk áldatlan hatásai inkább a szegényebb országokat sújtják, s azokban is a legkiszolgáltatottabb kisembereket.

Kérdés, hogy most, amikor ismét reflektorfénybe került a devizakölcsönök hátulütője, sikerül-e megtalálni, hogyan lehetne megmenteni a kilakoltatástól hitelesek tízezreit. Ebben pedig egyaránt felelős a kormány, a jegybank, illetve a pénzintézetek.

Jóllehet a kormányok közti kapcsolat nem tűnik túl intenzívnek – ám tudjuk, vannak más diplomáciai csatornák is – a román-szlovák együttműködés kiváló. A harmadik fél, a mindkettőnek örök ellenségnek számító magyarok lejáratásában és egyúttal mind rafináltabb erodálásában mindenképpen.

Gyors megoldásra lenne tehát szükség, és ez csak állami, jegybanki beavatkozással elképzelhető, a lassú útkeresés nemcsak a svájci frankban hitelt felvevők és adók csődjét hozhatja, de ismét mélypontra sodor­hatja az egész román gazdaságot.

Ma a kékszemű fiúk és lányok mindenütt jelen vannak a társadalomban, a legmodernebb felszerelésekkel.

A kórházakban – a rájuk kényszerített takarékossági szempontok miatt – az a cél, hogy minél hamarabb kiengedjék a beteget, kínlódjon csak vele a család, hordozza valamelyik alapítványi központba.

Nem hisszük el, de nem tehetünk mást, el kell fogadjuk, hogy a katonai kiadások növelése a béke megtartása miatt fontos.

Furcsa volt azt látni, hogy egy elvileg szuverén európai országban a távoli szövetséges küldötte házi feladatot diktáló szigorú tanárnőként sorolja az országa által elvárt teendőket az ország vezetőinek.

Hab a tortán, hogy ennek a harcos másságellenességnek, a burkolt kollektív bűnösségi megpecsételésnek épp a magyar miniszterelnök az egyik leghangosabb szószólója. Egy olyan nemzet miniszterelnöke, amely ugyan nem tegnap, de maga is a távoli keletről érkezett gazdasági bevándorlóként.

Az egyértelmű, talán nem sokan vitatják, hogy az erdélyi magyar politikum képtelen ellátni feladatát. Magyarán: megbukott.

Szűkebb pátriánkban is láthattuk, miként jutottak költségvetés-kiegészítéshez a baráti önkormányzatok, s miként szenvedte meg éveken át például Barót, hogy nem az RMDSZ köreiből választott polgármester irányította.