Miközben tudjuk, hogy az áldozati nemzedékek a mindenkori történelem velejárói, összességében elemi érdekünk, hogy Románián is végigfusson a korrupciós megtisztulás erdőtüze.

Ami az ellene felhozott bizonyítékokat illeti, azok nem is annyira kafkaiak, inkább Svejkesnek tűnnek. Az ügyészek írásban is megjegyezték a vádiratban, hogy a bűncselekmények, amelyekkel Nagy Zsoltot vádolják, más személyek telefonbeszélgetéseinek lehallgatásából következtethetőek ki. Nagy Zsolt bűnösségére egyetlen saját lehallgatott telefonbeszélgetése sem vall.

A reformot éppen azoknak kell kidolgozniuk, akiknek ma már alig van hitelük. Lehet ebből gálickő?

A magyar közszereplőknek tízszeresen kell vigyázniuk a törvényesség akkurátus betartására, mert ellenkező esetben nagyon könnyen keveredhetnek súlyos ítéletekkel járó ügyekbe, még akkor is, ha vétkük, hibájuk nincs arányban a számonkéréssel, s esetleg nincs is valós közük az inkriminált ügyhöz.

Biztató, hogy a bűnüldöző szervek rámozdultak a nagyhalakra, de az állampolgárokban ott a kétely. Valóban azok kerülnek rács mögé, akik vétkesek, és nem darál be ártatlanokat a túlbuzgó gépezet?

1956-ban senkinek sem volt érdeke a magyar nép szabadsága, mert a szomszédos népek ugyanúgy tanulhattak volna példájából, mint ahogy most tanulnak a magyar kormány intézkedéseiből.

„Miért nem álltak ki értem azok, akik megtehették volna, akik minden egyes részletét ismerték ennek a képtelenségnek?”

A Nagyékkal rokonszenvezők részéről természetes az érzelmi megközelítés, a külső szemlélők azonban nem tehetik meg, hogy összeesküvés-elméletek gyártásával egyszer s mindenkorra semmissé nyilvánítsák a romániai igazságszolgáltatás pártatlanságát.

Az újságírók számára kemény volt ez a negyedszázad, talán csak az egykori telefonos kisasszonyokkal bánt el mostohábban a sors.

Mi legfeljebb azzal segíthetünk, hogy gesztusokat teszünk a közeledést hirdető és vállaló román közéleti szereplők, civilek, fiatalok irányába. Közben pedig meg kell ejtenünk a magunk névsorolvasását. Mert hiányzóink – a párbeszéd asztalától távol maradók, a románsággal szót érteni, tárgyalni sem akarók – nekünk is vannak.

Hiteltelenek vagyunk, ha toleranciáról, tiszteletről, empátiáról szavalunk, de ezt csak a románok részéről várjuk el irányunkba.

A tökéletlen visszaszolgáltatás miatt hiányzik az a gazdasági háttér, ami korábban a kastély zavartalan fenntartását biztosította. A kastélyban több az üröm, mint az öröm. Kénytelenek megszabadulni a terhétől.

Az uniós illetékeseknek meg kell találniuk a módot arra, hogy úgy tudják újratárgyalni a hitelfeltételeket a legitim, megválasztott görög kormánynyal, hogy sem a görögök, sem más uniós ország polgárai ne érezzék úgy: külső erők diktátumokkal próbálnak beavatkozni a szuverén tagállamok belügyeibe.

Magyarország balkanizálódása, szélsőjobbosodása igazságos válasz az elmúlt 8 – 25 – 40 év balliberális diktatúrájára, ugyanezek a jelenségek a román közéletben az erkölcsi felháborodott magasabbrendűség szemszögéből tekintendők.

A román múlt e jeles napján az én székely szívem fölött is piros–sárga–kék pántlikára akadt a hirtelen felkelt csípős téli szél, és mivel ez másoknak örömet szerzett, hagytam, hogy hadd lobogtassa.

Huszonöt éve hangoztatjuk, hogy felhalmozott értékeinket adjuk át a fiataloknak, hogy azokat továbbvigyék és biztosítsák a megmaradásukat. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha ezeket a fiatalokat hozzásegítjük egy olyan értékrend kialakításához, ami valóban a magyar kultúrára épül.

Úgy fest, a hatalma kiterjesztése érdekében mindent elkövető hírszerzés teljes pályás letámadásba fogott.

Politikusaink, ha nem egymást vesézik, sebeiket nyalogatják, nem az erdélyi magyarság jövőjét, pártjukat próbálják építgetni. Érdeket védenek, de nem a közét, elsősorban sajátjukat.

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?