Átrendeződések a vadászterületen

Elburjánzani látszott a törvényességre való törekvés mellett a belső harc. Ami nem is belső volt, hanem egy országnyi területen élő magyarság küldötteinek rettenetes gyűlölködése.

A gyógyszerhamisítást – gazdasági bűncselekmény jellege mellett – élet elleni bűncselekménynek is tekinthetjük.

A politikai elit úgy lejáratta magát, hogy elképzelés nincs arról, hogyan tudná tisztára mosni magát. Itt már nem lehet külön választani a magyar ügyet a nem magyar ügytől, a tisztességes politikust a korrupttól.

A román állam tudatosan kifárasztó politikája már pusztán azzal is célt ér, hogy időt nyer, hiszen amíg himnuszéneklésért, zászlólengetésért lehet ebben az országban bírságolni, addig hogyan is álmodhat bárki autonómiáról, visszakapott vagyonról?

A verseny egészséges, de amikor közös a cél, össze kell fogni. Nem lehet párhuzamos autonómiatervezeteket lobogtatni, a közös munka elengedhetetlen, ha azt akarjuk, hogy komolyan vegyenek. Mert Bukarestnek addig jó, amíg mi sem tudjuk, mit akarunk.

Fel kellett ismernünk, politikailag tudatosítanunk kellett (az RMDSZ vezetői jóideje hangsúlyozzák): a demokrácia vívmányai, köztük a romániai magyarság RMDSZ révén elért eredményei nem visszafordíthatatlanok!

A hibákról szó sem esett, az a kérdés nem foglalkoztatta a szónokokat, hogy a szövetség szavazóinak tábora az elmúlt 25 év során mintegy harmadára apadt, hogy immár nem ők a magyarság egyetlen képviselete.

Mindig a jogaiban sértett, megfogyatkoztatott fél oldalára kell állni ilyenkor, és akkor biztosan igazunk lesz például jelképhasználat ügyében is.

Nem népbutítókra lenne szükség, hanem olyan képzett tanítókra, nevelőkre, akik felemelik a tudatlan embereket.

Mert ma már van olyan találmány, amely jelentősen megkönnyíti az újságírói munkát. Az sem biztos, hogy feltűnne a különbség.

Lehet, hogy a magyaroknak nincs okuk félni, de nagyon úgy tűnik, mintha lenne.

Lehet-e a választáson a magyarok bizalmát is élvező, német származású, önmagát azonban román nemzetiségűként meghatározó államfő támogatására számítani, vagy más eszközökkel kell a magyar közösségnek az őt megillető jogokat kivívnia?

Az értetlenek kórusává változott az a szervezet, amely valójában Nagy Zsolt legfőbb támogatója és védelmezője kellett volna legyen. Évek óta az ártatlanságáról nyilatkoztak, de eközben nem tettek egyetlen olyan konkrét lépést sem, amellyel a vele való teljes mértékű, önfeláldozó együttérzésüket bizonyították volna.

Magyarországi testvéreinkről is kiderült anno, hogy rettenetesen gyűlölik a pirézeket, akik pedig, szegények, nem is léteznek. Egyébként körülbelül annyit tudtak az erdélyi magyarokról, mint a pirézekről – akkor is, amikor december ötödikén leszavaztak minket, és most is, amikor romantikus álmokat szőnek az „igaz” és „tiszta lelkű” hatumákról.

Egyre inkább kitetszik, nem minket, sokkal inkább a hatóságokat szolgálja a reform, az orvosokat tudják így nyomon követni, ellenőrizhetővé válik, hány beteget vizsgáltak meg valóban, és biztosítottak voltak-e a páciensek, kiknek recepttel, tanáccsal segítenék gyógyulását.

Az árulás felmentését még egy kormányváltás sem indokolhatja.

Jó úton haladunk tehát, csak a törvényhozásnak, „a demokrácia alapvetô intézményének" kell megértenie, ők sem állnak a törvények fölött, nem lehet a végtelenségig a mentelmi jog, illetve „kollegiális" szavazás mögé bújva menteni a bőrüket.