Érdekvédők?

Ha Johannis fenntartja a választási kampány során tett kijelentéseit, miszerint ő olyan regionalizáció híve, amely a közigazgatás korszerűsítését eredményezi és gazdasági fejlődést hoz, akkor szóba sem jöhet a Székelyföld autonómiája.

Neked milyen hazamenni? Sietsz haza? Vagy üres köröket rósz, pótcselekszel? Valahogy mindig túlórázol? Aztán elszívsz még egy cigit?

A szólásszabadság rendkívül fontos érték, leszámítva, ha a legelszántabb gyakorlóit pellengérezik ki. Továbbra is Charlie-e vagy?

Sajátos időben, sajátos helyre, sajátos sorsra születtél. Országnyi végvárba, folyamatos helytállásra és bizonyításra. Amikor lassan egy évszázada minden valamire való magyarnak és székelynek is a maga józan eszével kellett, kell felmérnie, hogy a sokféle hiányzó létfeltétel, életet szolgáló intézmény közül melyik legyen az, amelyet neki kellene pótolnia.

Amíg a korrupcióellenes ügyészség élére, vagy az alkotmánybíróság tagjai közé közismert politikai kötődésű személyeket vagy egyenesen politikusokat neveznek ki, addig az őrzők jóhiszeműsége és szakmaisága mindig megkérdőjelezhető marad.

Nem igaz, hogy nincs veszély, hogy Románia nem célpont. Igenis az.

Románia helyzete igencsak felértékelődött az utóbbi időben. Korábban azt írtam, az USA-nak érdekei vannak, nem barátai. Nos, a jórészt általa kiváltott ukrán válság kapcsán pillanatnyi érdekei azt kívánják, hogy „barátjának” tekintse Romániát.

Ha a jelenlegi ütemben történik a törvény alkalmazása, csak tíz esztendő múlva lépi át az iskolakaput az az óvodásnemzedék, melyet egyazon szemlélet szerint oktatnak előkészítőtől tizenkettedik osztályig, és talán addigra a pedagógusképzés is igazodik a készségfejlesztést követő oktatáshoz.

Románia kormányai soha nem voltak híresek az önkormányzatiság, a demokratikusan felálló helyi testületek támogatásában, de amit a Ponta–Dragnea kettős által vezényelt baloldali vircsaft elművel, az már a közigazgatási hülyeség világcsúcsának számít.

A kormányszintű korrupció mellett szűkebb hazánkban a kormány helyi képviselői a korrupció helyett a székely zászlóval vagy magyar grófokkal hadakoznak. Meglehetősen „eredeti” korrupcióellenes harc.

A jelek szerint a taláros testület maradt az egyetlen grémium az országban, amely az e téren korlátozott mozgástérrel rendelkező civil társadalom aggályai közepette képes kordában tartani a politikum és az állambiztonsági szervek, nyomozó hatóságok túlkapásoknak is teret engedő törekvéseit.

Johannis a hozzá intézett kérdések ellenére néma marad. Máig nem válaszolt Kelemen Hunor RMDSZ elnök felvetésére, hogy meg kellene kötni egy többség-kisebbség paktumot.

„Bújt az üldözött, s felé / Kard nyúl barlangjában, / Szerte nézett, s nem lelé / Honját a hazában” – szinte nem is hisszük el, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban vetette papírra e sorokat, annyira találónak, annyira a mienknek érezzük ma is.

Kölcsey nem tudhatta, hogy a szenvedések java még hátravan, de azt sem remélhette, hogy a magyarság „zivataros évszázadairól” írott Himnusza mindenkoron vigasz, elégtétel, gyógyító orvosság lesz a sebekre.

Rosszabb helyzetbe kerülünk, mint a besúgókorszak legsötétebb éveiben, mert az eszközök kifinomultabbak, tökéletesebbek. És még észre sem vesszük, hogy adatokat gyűjtenek rólunk, ügyet kreálnak belőlünk. Egy szerencsétlen megfogalmazásért akár államellenes vádat zúdíthatnak a nyakunkba.

Nálunk természetes, hogy a sepsiszentgyörgyi vagy a szászrégeni, esetleg a marosvásárhelyi – túlnyomórészt román – bírákat befolyásolhatónak tekintik a közösségünket érintő ügyekben csak azért, mert a környéken sok a magyar.

Arra számítottam, hogy első ténykedésével legfőbb államfői fogadalmának – a korrupció leküzdésének, az alkotmány módosításának, a pártváltások megakadályozásának, a balkáni politikai stílus felszámolásának – igyekszik majd megfelelni. Csakhogy Klaus Iohannis az ország legfőbb gondjának nem ezt, hanem a hadsereg költségvetésének emelését tartotta.