Az Erdélyi Magyar Könyves Céhre nézve végzetes lenne a kultúrbélyeg bevezetése, mivel az állami nyomdában gyártott „zárjegy” megvásárlása olyan pénzeket kötne le több évre, amelyeket csak részben szereznének vissza a könyv eladásakor.

Mit tesz eközben a román állam? Hallgatólagosan igazat ad a gyűlöletkeltőknek, hiszen a kormány és az elnöki hivatal szóra sem méltatja a hétvégi gyalázatot.

Várom tehát, hogy a mieink, reményteljes kezdetek után, hét esztendő teltén, folytassák Koszovó és Székelyföld akkor megkezdett összehasonlítását. Hogy elmondják és megírják: miért menekülnek a koszovói albánok a szabad, önálló és független tartományukból, ahol saját kormányuk és saját parlamentjük működik, és amelyet ráadásul a világ legalább száz országa elismert?

Băsescu hirtelen rájött, hogy egy háromszáz fős parlamentben a nemzeti kisebbségek hivatalból ott levő tizenhét fős csoportja az RMDSZ-szel együtt aránytalanul nagy erő lenne, és „erre nagyon kell vigyázni a nemzeti érdekek miatt”.

Az egészben csak az a groteszk, hogy ezen vitéz vezérek apái, nagyapái, nagybácsijai egytől egyik moszkoviták voltak, a szovjet impérium hű kiszolgálói magyar földön: párttitkárok, tanácselnökök, munkásőrök, cenzorok, halálos ítéleteket követelő népbírók, börtönőrök, ávós verőlegények, pöffeszkedő kolhozvezérek, a szovjet birodalmi hadsereget behívó úgynevezett államférfiak, a magyarság meggyötört testén taposó senkik.

A legfelsőbb bíróság ítéletét olvasva, miszerint a prefektúrák kisebbségi nyelven, pl. magyarul nem kötelesek közzétenni honlapjukon a közérdekű információkat, arra a következtetésre jutunk, hogy a romániai „köz”-be nem tartozik bele a romániai magyar kisebbség.

Ilyen is van, polgártársak!
Miközben a kormányfő értelemszerűen nem az őshonos magyarországi kisebbségektől óvná az országot, a balliberális ellenzék idegenellenességgel vádolja, és kitárná az ország kapuit a bevándorlók előtt.

A sajtó a nagy üzleti és politikai machinációk és manipulációk eszköze. Azzal, amit nyilvánosságra hoz, és azzal, amit elrejt a nyilvánosság elől, amit nem hagy kiderülni.

Bizonyára ez esetben is csak annyit láttak a kezdeményezők – köztük Markó Béla is –, hogy kicsit több pénzhez jutnak majd az alkotók. Ám lesz-e, aki megvegye alkotásaikat?

Egyszerűen kitiltották a megyeszékhely polgármesterét a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatáról.

Az a csoda, hogy ilyen miniszterek, parlamenti képviselők és megyei vezetők mellett még nem ment csődbe az ország.

Különösen kegyetlen „tréfa” ugyanakkor a hatalom részéről, hogy éppen az orvos- és gyógyszerészképzés terén indított hadat ellenünk, hiszen megmaradásunk szempontjából két igen fontos, ha nem a legfontosabb területről van szó. Hogyan tud ugyanis megmaradni egy közösség, ha nem tudja anyanyelvén elmondani, hol és hogyan fáj?

Nincs egységes mérce a világban, a demokráciát hirdető nagyhatalmak, ha érdekeik úgy kívánják, könnyen elnézik, ha emberi, kisebbségi jogok sérülnek.

Valószínűleg el kell telnie még egy kevés időnek, amikor a főbejáratok bérlőitől a hátsó bejáratok használóira is terelődik egy kis figyelem.

Bálint-napi malackodások csokra. Sok szeretettel!

Mentséget jelent provokációra provokációval válaszolni? Ez itt a kérdés!

Amiért Hobónak örökre hálás vagyok, az a Nem lehet két hazád, melynek pár egyszerű sora és klipje a legerősebb magyar közéleti-művészeti alkotásokkal vetekedő módon mutatja be, milyen is volt az elmúlt vagy száz évben magyarnak és szabadnak, szabad magyarnak lenni. Úgy, hogy közben tudjuk: nem lehet két hazánk.

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?