Nyomasztó csend

Már most borítékolni lehet, hogy a polgári demokrácia bajnokaként felfutó, magát „német származású románnak” tituláló államelnök az autonómiára „nein”-nal válaszol, hiszen már több alkalommal kifejtette, Spanyolországban is azért vannak bajok, mert az etnikai területeket figyelembe véve húzták meg az adminisztratív határokat.

Szülőként megfoszthatjuk a gyermekeinket attól, hogy a kereszténységre épülő gazdag európai kultúra képzőművészeti, irodalmi és zenei alkotásaira értő szemmel, füllel, lélekkel, s ne analfabétaként reagáljanak?

Most, hogy vége, talán nem ünneprontó kimondani: kevés dolog áll távolabb az erdélyi magyar néplélektől, mint a Valentin-nap.

Ez egy magyar díj, el tudtam képzelni, hogy az odaítélésnél olyan jelöltet részesítenek előnyben, aki Magyarországon végezte a munkásságát. Nem így történt, aminek van üzenete számomra is, a világ felé is, sőt Erdély felé is, és ez a része nekem különösen fontos. Interjú.

A puszta állampolgárság nem szül lojalitást. Számít az etnikum, a történelem, a hagyományok és a kultúra is. Mihancsik nem érti, hogy nem vagyunk felelősek mindenkiért a Földön: a szeretetnek rendje van, amely hierarchiát teremt a felelősségben. A magyar állam elsősorban a kárpátaljai magyarok irányába felelős a kelet-ukrán háború kapcsán, nem a többi kisebbségért.

Miért fontosabb bármelyik magyar instanciának a „magyar” élet, mint az emberélet?

Ezt ismételgetem most néhány perce, mióta – én hülye! – elolvastam Mihancsik Zsófia cikkét.

A Kolozsváron élő költő az E-MIL estsorozatának házigazdája lesz, legközelebb Markó Bélát faggatja. Villáminterjúnk Nonóval.

Elfogadhatatlan, hogy egy EU-tagállamban kriminalizálják egy közösség anyanyelvhasználatát egy olyan régióban, ahol őshonosnak számít, bírósági ítélettel erősítve meg azt, hogy tagjai másodrangú állampolgárok.

Egyik túloldali kedves barátomtól több friss olvasmány mellett nem mást kaptam ajándékba, mint egy Kádár Jánosról készült könyvet. Méghozzá azzal az ajánlással, hogy indulásnak vessem össze: hányszor láttam őt, a ma káromoltat, a televízió képernyőjén, és hányszor látom az anyaország mostani vezetőpártjának első emberét!

A jelenlegi romániai iskolák éppen az életre, a boldogulásra nem nevelik gyermekeinket, az érdeklődést, a tudásszomjat ölik ki belőlük a túlzsúfolt órarenddel, a memorizálásra alapozott módszerekkel.

A Ponta-dinasztia nyaka körül szorulni látszik a hurok, s csak most látszik, hogy milyen kiterjedt és jól szervezett família ez, mely a miniszterelnökké fölkent Victoraș vállain nyugszik és óvó karjai alatt tevékenykedik.

Színtiszta, a nyomdafesték tűréshatárán túli fokon cinikus politikai játszmát folytat a kormányfő az adótörvénykönyv módosítása címen.

Polipszerű hálózat felszámolásával kísérletezik a sokak által ügyészállami rendszer kiépítésével vádolt DNA, és úgy tűnik, csak idő kérdése, mikor jut el a legmagasabb körökig.

Az elmúlt napok magyarellenes cselekedeteinek egyik oka a román nyelvű sajtó radikalizálódása, nacionalizmusa.

Aligha véletlen , hogy e jól hangzó javaslatokkal Victor Ponta éppen akkor állt elő, amikor legközelebbi családtagjai, emberei is a korrupcióellenes ügyészek látószögébe kerültek. Mintha csak a számonkérést, a kényelmetlen kérdéseket kívánná megúszni a miniszterelnök az új beszédtéma bevetésével.

A „tisztáldozatok” nem másként gondolkodó, szabadlelkű eretnekek, hanem közönséges tolvajok, akik a közösség vagyonában, a köz pénzeiben úgy vájkálnak, mintha a saját gyermekkori erszényecskéjük lenne.