Ízlik-e a hatalom?

Valami nincs rendben a politikusokkal. Furcsa módon, mihelyt bekerülnek a parlamentbe, mintha valami vírus támadná meg az agyukat, amitől elveszítik valóság- és etikai érzéküket, a választók iránti empátiát és felelősségtudatot.

Énekes, zeneszerző, élő legenda: a magyar rock egyik alapítója ma ünnepli a hetvenedik születésnapját. Erre az alkalomra jelent meg első önéletrajzi kötete. A könyv társszerzőjével, Stumpf Andrással beszélgettünk.

Valentin Bretfelean menesztése gesztusértékű lenne, és országos szinten közelebb vihetne az etnikumközi feszültség csökkentéséhez.

Mindenféle vagyon, legyen az személyi vagy állami, társadalmi kötelezettséggel jár, ezt már az alamizsnát osztó királyok és főurak, a ma alapítványokat működtető gazdagok is tudták, tudják és gyakorolják.

Európa tekintélyes, választott, illetve kinevezett testületei nehezen tudnak érdemben változtatni az őshonos – tehát nem jöttment – kisebbségek helyzetén. Vélhetően nem is nagyon akarnak.

Hogy mennyire nem állíthatjuk, hogy itt lenne a jogi normalitás, a „Kánaán”, azt a Mikó-ügy bizonyítja a legjobban. Ekkora foltot rég nem ejtett saját hitelén egy intézmény, melynek a jogszolgáltatás lenne a feladata.

A román kormányoknak és oktatásügynek a legnagyobb adóssága, hogy a mai napig sem volt akarat, hogy legalább a kétszintű érettségi vizsgát bevezesse.

És nem csak azért, mert biztosítaná, hogy mindig üljön magyar képviselő a román parlamentben. A szövetség alternatív választási küszöbre vonatkozó javaslatának nem várt mellékhatásai lehetnek.

A kedélyeskedésen túl persze nincs szó egyébről, mint a történelemhamisítási szándék minősített esetéről. Arról a késztetésről, amely a kommunista rendszer itt ragadt képviselői által izzított román öntudat túlburjánzását célozza, amely képtelen elfogadni, hogy Háromszéken többnyire magyarok fújták a Nemerét az elmúlt évszázadok folyamán.

Sem az RMDSZ-nek, sem az erdélyi magyarságnak nem azért kell újrakalibrálnia navigációs rendszerét, mert utat tévesztettünk volna. Inkább azért szükséges a korrekció, mert az elmúlt években – geopolitikai változások miatt – felszedték a járhatónak kijelölt utat, s az erdélyi magyarságot megpróbálják szűk zsákutcába bekényszeríteni, ahonnan lehetetlen lenne a visszafordulás.

Székelyföld esetében feltűnő: minél hangosabban kiált valaki, annál dicsőbb a megítélése Bukarestben, és annál könnyebb a megélhetése, tisztségbe helyezése, funkcióban maradása. Erdély más városaiban sincs ez másként, a magyarok elleni agitációt nagylelkűen jutalmazzák a pártvezérek vagy éppen a szavazók.

A törvény közvitéz támogatói azt állítják, hogy nem is tudták, mit is írnak alá. Ebből annyit hiszek el, hogy bizonyosan fél analfabéták, mikből – más válogatott bunkók, csalók, tolvajok, mandátumvásárlók mellett – bőséggel akad a mai román parlamentben.

Kétnyelvű táblák vannak, költségvetés is van, mégis késik a kifüggesztésük. Talán egyfajta türelemjátékról van szó?

Az RMDSZ Nőszervezet jelentheti a Szövetség számára a parlamenti túlélést, azaz az 5 százalékos bejutási küszöb elérését a 2016-os helyhatósági választásokon, és talán azután is.

A román partnerek nem komolyak és nem is megbízhatóak. Annyira nem, hogy az RMDSZ az utóbbi két parlamenti ciklusban két különböző előjelű kormány tagjaként nem tudott érdemi előrelépést elérni a kisebbségi jogok terén.

Szolgálni az állampolgárt? Csak mese. A SRI jelenlegi mottója (Patria a priori) már közelebb áll Florea és Bretfelean szívéhez. Amivel semmi baj nem lenne, ha a mindenek előtt álló hazában minket is tiszteletre méltó, egyenjogú állampolgárokként kezelnének, és nem az lenne egyesek legfőbb célja, hogy ne érezzük magunkénak is régóta közös szülőföldünket.

Meg vagyunk hatva, Elnök Úr, hogy ennyire pozitívan változott a velünk kapcsolatos véleménye. Megvilágosodásában az játszotta volna a főszerepet, hogy pártjának, a nemzeti liberálisoknak a kormányrajutásban fontos lenne az RMDSZ támogatása, ami külföldön is külön elismerést szerezhet neki?