Törvényértelmezés

A legrosszabb, ami történhet, ha román-magyar nacionalista villongásba csap át a történet, hiszen Markó esete nem etnikai kérdés. Inkább annak példája, hogyan volt képtelen a román állam egyértelmű elvek szerint levezényelni a posztkommunista tulajdoni viszonyok átalakítását.

És elérkezett az abszurd kategóriájába a városalapító szent király, I. László szobrának Nagyvárad főterén történő felállításáról szóló magyar-román vita.

A 2008 óta regnáló polgármesternek minden bizonnyal rendkívül tetszik a hasonlat, és magasról tesz arra, hogy Szent Lászlót városalapítóként tisztelik „uradalmában", és messze nem agresszorként vonult be Várad történelmébe, mint ahogyan a liberális politikus állítja be királyunkat, valamiféle „megcáfolhatatlan realitásokra" hivatkozva.

Most meg, ugye, Romániában „modellértékűen” rendezték el helyzetünket. Ez utóbbi azért hangzik nyugaton is sokaknak hitelesen, mert egy kisebbségi, szász az államelnök, meg a román vezetők egyelőre hűségesek szövetségeikhez, nem ölelkeznek Putyinnal, s nem mondanak olyan trükkös marhaságokat, hogy Moszkva, Peking meg Ankara nekünk jobb, mint Brüsszel.

Ismét bebizonyosodott: Romániában sok hónapos előkészület, többszöri halasztás sem elegendő ilyen mértékű reform bevezetéséhez, és ha ennek dacára erőltetik a hatóságok, csak a fejetlenség fokozódik.

Félek, hogy a korrupció üldözésének örve alatt boszorkány­üldözésbe kezdtek. Félek, hogy túlbuzgó ügyészek országává leszünk, akik ezért a vélekedésemért is meghurcolhatnak.

Akik komolyan vették a dolgot, és egészségügyi kártyával jelentkeztek az orvosnál, ismét kiábrándultan állapíthatták meg: ebben az országban semmi nem úgy működik, ahogy kellene. A kártyaazonosítást végző informatikai rendszer ugyanis beadta a kulcsot, immár több napja, tegnap még mindig nem működött.

A kommunista rendszer összeomlásával nem szűnt meg az irányítás, az új helyzetben is jelentős nyomás nehezedik a családi, a vallási és az etnikai közösségekre. Egy rohamosan bekövetkezett értékválság eredményeként ma már csak mindenki maga tudja eldönteni, hogy mi a rossz és mi a jó. A Nyugatról beáramló szenny megfertőzi a legjobb szándékú embereket is.

Tudjuk: előbb a munka, aztán a pihenés. Előbb a feladat, aztán a fotel, a kanapé, az ágy, a párna (enyém, tied, mienk), no, meg a pihegés. Vagy akármi más, szigorúan kötelesség után: sport, kultúra, kirándulás.

Az a kormányfő populistázik és szélsőségesezik, aki eleve egy kisebbségellenes lépéssel, a MOGYE magyar főtanszékeinek megtorpedózásával került hatalomra, és akinek kormányzása idején megszaporodtak a román hatóságok magyarellenes lépései.

Meggyőződésem, hogy Csíkszereda elöljárói megerősödve kerülnek ki a megpróbáltatásokból és folytatják azt a munkájukat, amelyre feltették életüket.

A legnagyobb nemzeti kisebbség, a magyarság képviselőinek kizárásával Kolozs­váron tartott kisebbségekről szóló nemzetközi konferencia legalábbis azt bizonyítja: a román diplomácia a legaljasabb húzásokra is képes, hogy tovább éltesse azt a hazugságot, mely szerint Bukarest példaértékűen megoldotta a kisebbségben élő nemzeti közösségek problémáit.

Hétfői hír szerint az Interpollal kerestetik a restitúciós bizottság képviselői mandátumáról is lemondott egykori tagját. Lehet, ez egy olyan labda, amelyik betör ama kirakaton egy ablakszemet, melyben úgy rendezgetik a díszleteket közel évszázada, mintha a kisebbségek jogai körül minden a legnagyobb rendben lenne e szép hazában.

Önmaga nimbuszát és népszerűségét rombolja le a vádhatóság, ha olyan érzést kelt a társadalomban, miszerint törvény adta hatalmát nemcsak a korruptak leleplezésére, de erőfitogtatásra, a bírósági ítélet előtti befeketítésre is fel kívánja használni.

Ami Romániában van, még tréfából sem lehet jogállamnak nevezni.

Mintha Hannibal Lecter professzor tartana szemináriumot a vegán életmódról – ez az analógia jutott eszembe arról, hogy a román külügyminisztérium a Babeș-Bolyai Tudományegyetemmel közösen a kisebbségvédelemről tartott konferenciát Kolozsváron.

Jól taktikázva és közösen kiállva, nem egyetlen pártszékházból kézivezérelt álegységbe tömörülve, hanem a nézőpontok és a megközelítések pluralizmusát megőrző szervezeti sokszínűség megtartásával, de a közös célokban megegyezve és azokért helyi és országis szinten is öszszefogva, a jogköveteléseket bel- és külföldön folyamatosan hangoztatva talán van esély arra, hogy a magyar közösség gátat vessen a visszaszorítására törő soviniszta erőknek, és újabb lépéseket tegyen a magyar és román nemzetiségű román á