Ponta, az uszító

Szidhatjuk „a románokat”, lehet azzal magyarázni a legújabb diplomáciai csörte épp aktuális fejezetét is, hogy Ponta „a magyar kártya” előrángatásával próbálja menteni a menthetőt, de az alaphelyzet az, hogy ebben a térségben két lehetőség van – vagy együttműködés, vagy ellenségeskedés.

Az autonómiáért úgy nem lehet elérni, hogy csak a nyári táborok idejére vesszük elő a témát, „harcolunk” érte, aztán a táborzárás másnapján megfeledkezünk róla, hogy a következő nyári tábor időpontjának közeledtével újra, sokadszorra is elővegyük.

Nem akarjuk szépíteni a radikális Jobbikot. De mindenek ellenére, végül is egy parlamenti és európai parlamenti párt. A román Új Jobboldal, amelyet még nem tudtak pártként bejegyeztetni, zajos magyarellenes tüntetésein és nacionalista szlogenjein kívül nemigen tud mást felmutatni.

Victor Ponta cinizmusa és kettős mércéje felháborító. Miközben ő évek óta sértő megjegyzéseket tesz Magyarországra és választott vezetőire, Romániával kapcsolatban tényeket sem lehet említeni a sértődés és diplomáciai cirkusz veszélye nélkül.

Megrögzött szerencsejátékosok az ilyen pillanatokat szokták úgy leírni, hogy tizenkilencre lapot húz az ember. Amikor már alig van esélye jól kijönni elbaltázott kombinációiból, amikor a leginkább már csak veszíthet. Victor Ponta is így viselkedik. Újabb kártyáért nyúlt, ráadásul a magyar kártyáért.

Hol marad vajon a hivatás tisztasága, ha a gyógyító, aki törvény szerint nem kaphat hálapénzt, azt mondja, hogy így nem fog tudni gyógyítani, hogy emiatt összeomlik az egész egészségügyi rendszer, és hogy romlik a szakma becsülete?

A menekültkérdés legmegdöbbentőbb paradoxona az, hogy miközben Orbán Viktort a mainstream médiában mindenki szorgalmasan utálja, suttyomban megindult az „Orbán Viktor legjobb európai tanítványa” címért zajló versenyfutás.

Victor Ponta, miután kijelentette, hogy nem hajlandó besétálni magyar kollégája csapdájába, nem válaszol a provokációkra, éles támadásba lendült és kígyót-békát rámondott Orbán Viktorra, no meg Magyarországra.

Az elmúlt másfél évtizedben újabb irdatlan hazugságot találtak ki, és jobb ügyhöz méltó kitartással ismételgetik: Románia „példaértékűen” megoldotta a kisebbségi kérdést.

A magyar revizionizmus úton-útfélen való felemlegetésével Bukarest ki is röhögteti magát, miután Traian Băsescu immár menetrendszerűen követeli Moldova bekebelezését.

Negyed évszázados hagyomány immár, hogy amint Tusványost vagy újabban Borzontot elhagyja egy látszólag meggondolatlan kijelentés Erdély, az erdélyi magyarság státusával kapcsolatosan, Bukarestben azonnal elkezdenek ágyúval lőni a verébre, a román sajtó egy része pedig igyekszik elhitetni, hogy nem veréb az, véreb.

Ami viszont fájhat a román félnek, és amiről e balhé segítségével mindenáron el akarják terelni a figyelmet, azok a magyar diplomata által tételesen sorolt gondok, amelyek egyértelműen a bukaresti vezetés magyarellenességére világítanak rá, és amelyek immár Amerika és az Európa Tanács figyelmét is felkeltették.

Persze, a balkáni realitások ismeretében nehéz gyors és hatalmas változásokban reménykedni, de az mindenképpen jó, ha a mindenkori magyar kormány a külhoni nemzetrészek ügyében akár a diplomáciában előírt udvarias hangnemnél erősebben is felemeli a szavát, ha azt a helyzet kéri.

Ellentétben azzal, amit egyes, Magyarországot szándékosan vagy tudatlanságból befeketíteni akaró külföldi, például romániai elemzők és a számukra az érveket rendszerint szállító magyarországi szélballib erők próbálnak a közvéleménnyel elhitetni, a Fidesz nemhogy „kokettálna” a Jobbikkal, de éppenhogy éles érdekellentét feszül a két párt között.

Történelmi „tudásunk” nagyobb része a romantika korában kiszínezett őstörténet, meg a politika által átideologizált közelmúlt, amely az utóbbi évtizedekben párszor változott, és többször megértük, hogy minden másképp volt. Szobrot állítunk és döntünk jobb híján.

A süketek párbeszéde zajlik az erdélyi magyar politikában, sem az erősebb, sem az alig lélegző, gyengébb felek nem tudnak túllépni önmagukon.

Aki úgy vélte, hogy a Mircea Geoană, majd Titus Corlățean fémjelezte román „diplomáciát” magyarellenességben és bunkóságban lehetetlenség felülmúlni, az téved: a Bodgan Aurescu úgymond karrierdiplomata által vezetett román külügy nem kevesebbet akar elérni, mint azt, hogy Magyarország arról beszéljen, amire Bukarest engedélyt ad.