„Diszpozitivek” feltámadása

A terepen tapasztalható valóságnak teljesen más nyomorúsága, látványa, kockázatai és tanulságai vannak, mint a médiában kibontakozó, meglehetősen egyoldalúan és szelektíven illusztrált féligazságoknak.

Jegyezzük meg jól a mai napot és az elmúlt hetek történéseit: olyasminek vagyunk szemtanúi, aminek negyedszázada nem voltunk.

„A magyar–román presztízscsata kitermel egy olyan diskurzust, amely a futballmeccs ürügyén elbeszéli a magunk kollektív identitásának történetét: kik vagyunk, mit gondolunk magunkról, illetve milyen a valós és elképzelt viszonyunk nekünk, erdélyi magyaroknak a román többséggel.” Interjú.

Ezt a több vegyértékű önazonosságot nagyon sok ember nem érti, legyen bár román vagy magyar. Éppen ezért éli meg úgy Trianont és a bécsi döntést, ahogy: vereségként vagy győzelemként, olyan vereségként vagy győzelemként, mely egyszer s mindenkorra befolyásolja az életét.

Ha ma este balhé lesz, a következő meccsen játszhatnak üres stadion előtt.

Elégedjünk meg azzal, hogy a skála az ultraxenofób, fasisztoid félelem-és gyűlöletkeltéstől a lírai intarziákkal tarkított neohumanista szlogenekig tart.

Nem az a baj a háromszéki fogyasztóvédelmi hatósággal, hogy hatáskörénél fogva megpróbálja ellátni a feladatát, hanem az, hogy vezetője olyan akciókra ragadtatja magát, amelyekről ordít, hogy a magyar közösség ellen irányulnak.

A posztmodern ember – felvilágosult világunk haladó hagyományait követve – senkivel nem ért egyet, aki nem úgy gondolkodik, mint ő. S teszi mindezt szellemi felsőbbrendűségének vitathatatlan tudatában, hiszen ő már azzal is győzedelmeskedett, hogy eleve beismeri a vereségét.

Nem véletlen, hogy az Európa felé irányuló menekültáradat sokakat Budának a török által közel ötszáz évvel ezelőtt végrehajtott elfoglalásának körülményeire emlékeztetik.

Kár a gőzért, hiszen egy a sorsunk. Ahogy a történelem során is igen gyakran megtörtént.

Ez a négy év egyszerre volt a balladai igazságszolgáltatás pillanata, ami reményt és tartalékot jelentett az 1944 utáni évtizedekben; modernizációs vállalkozás és a hegemón etnikai tér megteremtésének kísérlete a magyarok számára.

Vigyázat, durva polinkorr pamflet következik! Nyomokban túlzásokat, plágiumot, szándékos félreértéseket, esetleg humort tartalmazhat!

Hát az, hogy HELYI RENDŐRSÉG. De minő borzalom: MAGYARUL IS! Sokánt! Ezek a székely migránsok mit meg nem engednek maguknak???

Sabin Gherman ismét kényelmetlen, ám teljesen jogos kérdéseket fogalmaz meg az Európát elárasztó menekülthullámmal kapcsolatosan.

Oly természetességgel nő az ő szemükben az áruló, mint erdőben a gomba, kiadós eső után. Elég leheletnyi megingás, kényes rokoni kapcsolat, másféle elköteleződés, picinyke folt a pedigrén, s máris kész az ítélet, megfellebbezhetetlenül. Nincs pardon, nincs kivétel.

Hiú ábránd, hogy Románia nem érintett a kontinenst sújtó katasztrófában. Magyar, szerb és még ki tudja, milyen nemzetiségű társaikkal együtt román embercsempészek tucatja próbál hasznot húzni a hazájukból menekülni kényszerült szerencsétlenek sorsából.

Egy abnormális, középkort idéző háború tragédiáitól eltekintve, kérdezem: