Hol a határ?

Ki vagyunk szolgáltatva az ismeretlen, más földrészekről átsűvítő erőknek, és nincs, aki helytálljon a viharban: Victor Ponta kormányfő mindinkább egy betegesen hazudozó kisfiúra hasonlít, aki cselekvésnek hiszi a sértegetést, és a hétfőn elhunyt szélsőséges Vadim Tudorra emlékeztető otrombasággal diplomáciai feszültséget szít, ahol megfontoltságra és együttműködésre lenne szükség.

Nem tudom, milyen bűnt követtünk el mi, erdélyi magyarok, de Bethlen Gábor óta nem tudtunk összeszedni egy valamirevaló transzilván vezért.

Magyarország talán egy időre könnyített a helyzetén, bár valószínűleg lesznek még ez ügyben cirkuszok, a Schengennek viszont annyi!

Ha tehát újratervezünk, akkor azt azokért az emberekért tegyük, akik eszközt látnak a Szövetségben saját életük szempontjából, és ne azokért, akik a Szövetséget látják saját életük eszközének. Most, hogy nélkülem indul újra a parlament ülésszaka, ezért három nagy témakörben kérem, hogy vigyétek tovább, amit elkezdtem.

Ez a nagyszájú pojáca igazi caragialei figura volt, csak nem a humoros fajtából, hanem abból a tipusból, akin jó esetben is csak kínjában tud nevetni az ember.

Nálunk a tömbházban csak férfiak laknak. Szerintem Önöknél is. Mihályok, Péterek, Jánosok szerepelnek a kaputelefonos névsoron. Elvétve feltűnik egy-egy Anna, Mária is – ők valószínűleg a kakukktojások.

A valós helyzet tarthatatlanságával, a számolatlanul özönlő bevándorlóval szembesülve Németország egyelőre félrerúgta az ideologikus hozzáállást, és a józan ész jegyében, a német polgárok biztonsága érdekében ismét bevezette a határellenőrzést.

Az aligazgatónő az idei tanévnyitótól kezdve németországi vendégmunkás lesz, és egyértelmű, hogy jóval többet veszítenek a székelyek, mint amennyit nyernek a németek.

Erre kerestük a választ a tegnapi ünnepélyes tanévnyitón. Többek között.

Székelyföldön szinte mindennapos nemzeti jelképeink üldözése, legyen az címer, zászló avagy himnusz.

A politikum szemérmesen úgy tesz, mintha a magyar politikai közszereplőket érintő korábbi korrupciós vádaktól, vádaskodásoktól a magyar pártok teljességgel idegenek lennének. Magyarán: még közvetett formában sem lenne közük a feljelentőkhöz. Ami – mi is tudjuk, ők is tudják – nem igaz.

A szemellenzős politikával az EU mindössze a szőnyeg alá söpri a problémát. Tételesen azt, hogy a migránsok közül nem mindenki menekült, Európa pedig képtelen mindenkit befogadni.

Tavaly ábécéskönyv nélkül kezdtek a magyar elsősök, idén sem lesz matematikakönyvük, a másodikos tankönyvcsomag is hiányos, a harmadikosok régi könyvekből tanulnak új tantervek szerint, a tanárok még mindig perelnek a 2008-ban törvény által meghatározott fizetésemelésért.

Románia – micsoda meglepetés! – ez ügyben is kész alkudozni. Arról, hogyha jönnek majd a Mohamedek, mi lesz, eddig senki nem ejtett egy szót sem…

De hát Krisztus parancsa éppen olyan szolidaritás imperatívusz, melyre felépült egy közösség! Nem tartom Krisztusnak azokat, akik a menekülteken segítenek, csak azt állítom, hogy léteznek bizonyos abszolút eszmék, melyek legalább eszünkbe juthatnának.

Milyen szép is lenne, ha a magukat a székelyföldi románok képviseletének mondó szervezetek méltóan tudnák megülni az általuk ünnepnek tartott eseményeket ahelyett, hogy rendezvényeiket rendszeresen a magyarok provokálására használnák fel.

Nem Európa roppan bele a menekülthullámba – hanem az európai szellemiség.