Arról, ami abszolút nem mindegy

„Nagyot érezni mindig könnyebb, mint szembenézni a gondolkodás fáradalmaival.” A magyarországi, erdélyi és romániai gondolkodás óriási szelete nem tud és nem akar szembenézni ezekkel a fáradalmakkal.

Az áprilisi országgyűlési választások, a Fidesz újabb kétharmada apropóján sokan megkongatták a vészharangot Erdélyben, hogy a nagyobbik budapesti kormánypárt úgymond „bedarálja” az RMDSZ-t, pontosabban Kelemen Hunorék önként kapitulálnak a Fidesz előtt.

De hát az emberek szeretnek ítélkezni, és szeretnek büntetni, lehetőleg gyorsan.

Hosszú évtizedeken át készültek a bebocsátásra váró országok a csatlakozási feltételek teljesítésére, s mire „akkorák” lettünk, mint ami a standard elvárás volt, sokaknak egyre kevésbé tetszettek a közös játékszabályok, s mintha arányérzéküket is elveszítették volna, annak megítélésében, hogy mi fontos, mi nem.

Nem vitás: még az éppoly tömbmagyar biztonságban élő Székelyföldön is többfrontos harcok és alkudozások kora elé nézünk.

A bizakodásra okot adó megélénkülés után ismét félresiklani látszik a székelyföldi autonómia ügye.

Az álszocialisták valamilyen Európai Egyesült Államokban gondolkodnak, ami egyrészt szerencsétlen utópia, másrészt valamiféle, nemzetek fölötti parancsuralmi berendezkedés.

Az erdélyi magyarság számára e jelenlegi választás rendkívüli alkalom, hogy akár négy képviselőt küldjön Brüsszelbe.

Bizonyára olvastátok a péntek hajnalban történt és fegyverhasználattal végződő történetem. Néhány megjegyzést, részletet meg kell osztanom.

A vállveregetés mindig a jelenről szól, akkor és ott fontos. Akkor és ott teszi könnyebbé vagy nehezebbé egy szerző életét.

Úgy tűnik, elég annyit mondani, fontos a kompromisszum, s az érdek máris azt diktálja, ő is helyet kapjon a közös ernyő alatt.

Be kell látnunk, lezárult egy fejezet. Az új idők új diskurzust, új módszereket követelnek. És mindenekelőtt okos taktikát.

A kárpátaljai magyarok autonómiáját követelni annyit tesz, mint akasztott ember házában kötelet emlegetni.

Nem akarok rendező lenni, a produkciót nem onnan nézem, nagyon hiszek a mozdulat, a kompozíció igazságában és erejében, és ezt használni is szeretném, ez a produkció pedig kifejezetten egy koreografált előadás. Interjú!

Kétségtelen, hogy az építő jellegű vita már közelebb áll a nagy vonalakban békés mindennapjainkhoz, de e téren is jelentős előrelépésre van szükség.

És elmondhatom emberek, szerintem Trianont túlélni a legkönnyebb dolog a világon.

Fogalmam sem volt, hová érkezem, és pontosan mit is fogok csinálni, csak úgy elindultam. Interjú!