Megalakulása óta kétségtelenül egyik legnagyobb válságát éli az Európai Unió, amely iránt Európa polgárai bizalmatlanok.

A román partnereknek pedig azt kell elmagyarázni, hogy az autonómia nem egy, az államtól idegen cél, hanem jelzője, minősítője annak a nagy közigazgatási átalakításnak, modernizációnak, amelyre Romániának tulajdonképpen szüksége van. Interjú.

Tehát: aki elmegy vasárnap szavazni, az balek. Aki nem megy el vasárnap szavazni, az is balek.

Európa, megfojtasz, mondom neki néha. Akkor csak néz rám, és úgy hülyéz le, hogy körbeírja. Finoman, okosan. Hallgatnom kellene rá, de utálom ezt bevallani.

Valami nagyon elromlott a romániai egészségügyben. A hangzatos sikerbeszámolók és a meghökkentően tálalt sikkasztási botrányok mögött ott van a valóság, amivel a beteg nap mint nap szembetalálja magát.

A lényeg úgyis az, hogy a vásárhelyi polgármester – elvtársaival együtt – bármilyen ürügyet hajlandó kitalálni az ellen, hogy a magyar közösség otthon érezze magát a saját városában.

Ami Tőkés Lászlóval, a temesvári forradalom hősével történik, az a vég. Dicstelen, szürke, szomorú vég.

Kérdés az is, hogy változik-e Brüsszel álláspontja a kisebbségi jogok esetében.

Az autonómia nem román ajándék, nem kegyelmi állapot, hanem oxigén, víz, kenyér a létezéshez.

Az általunk Brüsszelbe küldött képviselőknek határozottan és kitartóan kell fellépniük az erdélyi magyarság jogaiért.

Semjén úr felhívása nem államférfiúi tett volt, hanem csupán a szavazatszerzés által motivált „reálpolitikusi” cselekedet. Ami által, sajnálattal kell ezt mondanom, végleg kiírta magát a számomra hiteles politikusok sorából.

Szatmárnémeti és Borhíd között a polgármesterek azt az utasítást kapták, hogy minden főút menti faluban hajtassák be a csordát, mert Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke nemhivatalos látogatást tesz Borhídon.

Ahhoz azonban, hogy az amerikai befektetők még több pénzt ruházzanak be Romániában, kulturáltabb környezet szükséges.

Nem Kágébélát siratom, hanem azt, hogy a pillanatnyi érdek miatt a hosszú távú érdekeket áldozzuk fel.

Az autonómia formái, megközelítésének módozatai, de talán maga a fogalom is képes még mindig megosztani a romániai magyarságot.

A többség–kisebbség viszonyát a valóságosnál kissé jobb színben feltüntető kormányzási szerepvállalás, a sok esetben a magyarságnak károkat is okozó kompromisszumok mégis meghozták a legnagyobb eredményt: az uniós integrációt.

A lakosság valóságos adócsökkentésre vágyik, az üzleti világ pedig az idéntől kivetett újabb teher, az oszlopadónak nevezett beruházási sáp elengedésében vagy legalább a módosításában reménykedett.