// 2025. január 12., vasárnap // Ernő
(Külön)Vélemény
Johannis mosolya
Klaus Johannis

Johannis mosolya

Székedi Ferenc

A romániai választók Johannisban a nyugati életforma elérhető közelségbe kerülését, az ország fejlődésének és modernizációjának a lehetőségét látják, és ezek sokkal súlyosabban estek latba, mint bármiféle nacionalista felhangok.

// HIRDETÉS
// HIRDETÉS
Költségvetés a ködben
Románia

Költségvetés a ködben

Farkas Réka

Egy osztogató, valóságtól eltekintő költségvetés újra mély válságba sodorhatná Romániát.

Vadlibcsik a láthatáron
Nyugdíj

Vadlibcsik a láthatáron

Román Győző

Remélem, már befizették a kincstárba a nevelésükért, oktatásukért – az óvodáskortól az egyetemig – az állam által rájuk áldozott összegeket. Ugyanis az én adóm egy része is arra ment el, s szeretném azt visszakapni.

Johannis Romániája
Románia

Johannis Romániája

Magyari Lajos

Olyan helyzet alakult ki, amiben valószínűleg hiba lenne tovább szövetségeskedni a magát egyre jobban lejárató baloldallal, még akkor is, ha a kormányzati szerepvállalás jár valamelyes hozadékkal.

„Ördögi” praktikák
Mózes Edith

„Ördögi” praktikák

Mózes Edith

Valakiknek az az érdekük, hogy sötétségben tartsák az embereket, hogy könnyebben manipulálhassák őket?

Frunda viszi el a balhét?
RMDSZ

Frunda viszi el a balhét?

Fancsali Ernő

Igen, nagy valószínűséggel újabb kommunikációs merénylet készül az erdélyi magyarság ellen, sőt már el is indult.

Önnek új üzenete érkezett a Facebook-generációtól
politika

Papp Attila Zsolt

Van abban némi túlzás, hogy Johannis a Facebookon nyerte meg az elnökválasztást, de hülyeség lenne a politika részéről, ha nem számolna azzal a korosztállyal, amely anyanyelvi szinten beszéli a közösségi háló nyelvét.

Lelki útikalauz nem csak stopposoknak
Nagyvárad

Lelki útikalauz nem csak stopposoknak

Mészáros Tímea

Hogy ne légy sárban megrekedt kocsikerék. Interjú.

Várakozások
RMDSZ

Várakozások

Bálint Eszter

Miért lenne példaértékűbb kisebbségpolitika az a külföld számára, hogy szász az államfő, mint az, hogy az RMDSZ csaknem húsz éve részt vesz a kormányzásban?

Búsulhat a kormányfő
választás

Búsulhat a kormányfő

Demeter J. Ildikó

Hiába maradt Ponta a kormány és a szociáldemokrata párt vezetője a november 16-ai csúfos bukás után: úgy tűnik, nem tanult hibáiból.

A másság diadala
Victor Ponta

A másság diadala

Bodolai Gyöngyi

A legnagyobb kérdés számomra az, hogy tud-e maga körül hiteles emberekből álló pártot építeni a levitézlett liberálisok többsége helyett?

Úgy hívják, Johannis
Klaus Johannis

Úgy hívják, Johannis

Csinta Samu

Most meg itt állunk talpig hüledezésben. Pedig lassan abba kellene hagyni, s a normalizálódás folyamatának részeként kezelni, hogy Romániának nem román etnikumú elnöke lesz legalább öt éven át. És ápolni a lángot, amely felperzselheti az eddigi korrupt rendszert. És nem azon agyalni, hogy ezek a szászok sosem szerettek minket.

Klaus Iohannis: Románia új (meg)vezetője
korrupció

Pap Szilárd István

Iohannis tökre ugyanolyan, mint bármelyik más román politikus. Kivéve, hogy teljesen véletlenül egy olyan etnikai csoportba született, amelyhez bizonyos pozitív sztereotípiák kötődnek, ezeket a sztereotípiákat pedig sikerült piacképes termékké alakítani a kampány során. De amúgy, ahogy a román mondás tartja, ugyanaz az úr, más kalapban.

Johannis, a Bizánc-kompatibilis
Klaus Johannis

Johannis, a Bizánc-kompatibilis

Balogh Levente

Valami továbbra is hiányzik ahhoz, hogy tökéletes legyen. Johannis ugyanis nem ortodox. Hanem evangélikus. Ez pedig Románia államfője részéről elfogadhatatlan.

A látszatkeltés színe és fonákja
RMDSZ

A látszatkeltés színe és fonákja

Borbély Zsolt Attila

A magyarság azért használhatja ma sokkal kisebb hatékonysággal a külpolitikát, mint az autonómia kivívására alkalmas eszközt, mert két év híján két évtizede az RMDSZ fő tevékenysége a román imázsápolás volt.

Sötét világ
Tolerancia

Sötét világ

Demény Péter

Itt tart az erdélyi társadalom: hülyének nevezi a lelki sérültet, miközben párás szemmel piheg József Attiláról vagy Van Goghról.

Egyet akar Johann is, János is, Ioan is?
Johannis

Szentgyörgyi László

Az RMDSZ legnagyobb adóssága: az egyenes beszéd, az egyenes és következetes cselekvés.

Felelősség
RMDSZ

Felelősség

Balogh Levente

Az RMDSZ egy megbélyegzett kormány tagja, amely fölött a külföldi szavazás akadályozása miatt ráadásul most már a bűncselekmény elkövetésének gyanúja is lebeg. Már csak ezért is indokolt volna a kilépés.

Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
// HIRDETÉS