A multikulti halála (2010)

Párizsban két gyilkos kioltotta tizenkét ember életét. Többféle értelmezés született, sajnálatos válaszreakciókról is hallani.

A szilveszteri hátralépés esetét súlyosbítja azonban a tény, hogy Boc szavai után éppen az az esztendő kezdődött el, amelyben Kolozsvár a kontinens ifjúsági kulturális fővárosaként szeretne pluszhírnévre szert tenni.

A választók egy – megkockáztatom: jelentős – része a törvény betartásának és betartatásának reményében szavazott Johannisra. Ezért lenne üdvözlendő, ha az elnök úr folytatná.

A válságban lévő szociáldemokraták parlamenti többsége megdönthetetlennek látszik, még akkor is, ha számíthatunk átállásokra, a román parlamentben megszokott jelenség, hogy bizonyos képviselők menekülnek a süllyedő hajóról, átállnak vagy átszavaznak.

Mi lett volna, mi lenne, ha a százhúszezer-valamennyi pedagógus egyszer s egyszerre bejelentené a sztrájkot! Éhezünk, fázunk, letesszük a lantot. Évekkel ezelőtt éppen ilyen sürgető volt már a béremelés.

Az elvándorlásra nem hatékony orvosság a magyar egyetemek léte. Sajnos, a fiatalok ezekre úgy tekintenek, mint a könnyebb külföldi érvényesülés oklevélgyáraira, és nem mint az itthoni érvényesülés előszobájára.

Ugyanazok a hamis realisták, akik semmit nem értettek az iszlám európai térnyeréséről, újfent elmélkedni fognak egy olyan jelenségről, melynek civilizációs gyökereit nem képesek elfogadni, mert ellentmond az általuk évtizedeken át terjesztett tudományos hazugságoknak.

Amikor a magyar állam a romántanuláshoz nyújt segítséget, gyakorlatilag az erdélyi magyarok romániai beilleszkedését ösztönzi, rácáfolva az Erdély elszakítását vizionáló többségi félelmekre.

Még jóformán hátra sem dőlhetett államfői székében, Klaus Johannis máris hibákat hibákra halmoz.

Frunda György arról, hogy a kormányzásban való részvétel a leghatékonyabb eszköz, hogy szövetségest találjanak törvénytervezeteik elfogadására, az elmúlt években egyetlen jelentős jogszabályt sem sikerült átvinniük a parlamenten.

Az RMDSZ-nek is csipkednie kell magát, ha parlamenti tényező akar maradni.

Talán annak szólna a kormány fegyvertényeivel szembeni elnéző csend, hogy az egykori városgazda még nem felejtette el, hogy neki először a mostani kormányfő osztott lapot a nagypolitika pókerasztalánál?

Kényes külön erdélyi irodalomról beszélni, mert mögötte már valami gyanús megkülönböztetés sejlik, mégis néha szükséges észrevenni azokat az árnyalati másságokat, amelyeket a hely rendhagyó sajátosságai jelentenek. Mert ilyenek vannak.

A Bukarest részéről megnyilvánuló egyesülési szándék közepette komoly politikai üzenetet hordoz, ha a szomszédos országban nő a fogadókészség a nagy román törekvések iránt.

Hogyan lesz egy tárgyból szent emlék, hogyan töltünk meg kollektív tartalommal egy tíz éve kitalált zászlót? És mitől, hogyan lesz ez a gyűjtemény nemzeti – továbbra is talány.

Csak abban az esetben lehet nyugalom, ha mi is feladjuk a jogainkért vívott küzdelmet, beletörődötten várjuk, mit cseppent a román hatalom.

A mindennapi élet nem egyszer bebizonyította, hogy a SRI berkeiben az erdélyi magyarságot veszélytényezőnek tartják, ellenőrzik is minden lépését hatalmas hévvel. Úgymond terroristák vagyunk.