Az ifjúsági főváros himnusza: nem még kolozsvári - update!

A hírhedten toleráns Bogdan Diaconu megelégelte a totojázást. 10 vágással megoldja a nemlétező romániai magyarkérdés megoldására. Vigyázat: HUMORVESZÉLY!

A baj csak az, hogy a hatóságok számára kitűnő ürügyet szolgáltatnak a tavalyi felvonuláson történtek. Annak nyomán, hogy egy csoport a „Veszszen Trianon!” jelszót skandálva kisebb dulakodásba keveredett a csendőrökkel, és a főszervező képtelen volt kordában tartani őket, sikerült ráégetni a szélsőséges jelzőt a magyar jogkövetelésekre.

Már csak költségtakarékossági szempontból is jobb, ha a székely menetet a magát máig Székelyföldnek tekintő régióban tartják, nem pedig ott, ahol már csak a népviselet emlékeztet arra, hogy egykoron székely főváros volt.

Számomra nyilvánvaló, hogy a lehetőség meglebegtetésével, miszerint esetleg elmaradhat a felvételi, Azamfirei nem tett mást, mint követ hajított a tóba, azt tesztelendő, mekkora hullámokat vet. Látván, hogy igencsak felkavarta a kedélyeket, visszakozott.

A magunk részéről, természetesen, az igazgató minden szavát elhisszük. Fel sem merül bennünk, hogy visszaélt hatalmával, és személyes bosszúvágy hajtotta, amikor utasítást adott az ellenőrzésre. Abban is hiszünk, hogy nem a sajtó megleckéztetését célozza a hirtelen elrendelt ellenőrzés, nem a székely termékekkel, a magyar feliratokkal van baja.

Nyugodtan használhatjuk a katasztrófa minősítést, hiszen ki előtt titok ma már – ahogy telik az idő, és az egy-két évesre tervezett kinti tartózkodás immár másfél-két évtizedesre nő –, hogy az eddig eltávozott 3,5–4 millió romániai polgár jó hányada soha nem fog hazatérni.

Az egyik neves amerikai napilap hasábjain jelent meg a minap egy, már az itthoni médiában is szeleket kavaró írás, melynek szerzője, egy tengerentúli civil szervezet vezetője éles hangon támadja a romániai korrupcióellenes harcot.

Végre megnéztük mi is A szürke 50 árnyalatát. És megúsztuk nyolc napon túl gyógyuló sérülések nélkül. Négykezes az év agyonhájpolt szado-mazo-romantikus filmjéről.

A szürke megszámlálhatatlan árnyalatai közül egyikkel sem szimpatizáló Vass Levente szakmai ellehetetlenítése jellemző mintája annak, hogyan működnek a vásárhelyi hosszú kések.

A magyarok egyre nagyobb számban hagyják el Kárpátalját. Egyrészt a nehéz életkörülmények miatt. Másrészt, mert félnek a katonai behívótól.

A háromszéki RMDSZ vezetők mostani lépése több a meg­késett, erőtlen gesztusnál. Az SZNT-elnök levelét próbálja kioltani, súlyát, jelentőségét csökkenteni, szándékosan elterelni a figyelmet egy valós, nagyon súlyos gondról.

Ne legyünk naivak: nem a gyűléspénzért akar mindenki helyi tanácsos lenni. Hanem az engedély-elintézőknek járó hálapénzért. Na meg a bizottságos helyekért. A mostani belháború is ezért tört ki. A jövő évi választási listák előcsatája.

Kelemen Hunoréknak fel kellene ismerniük, hogy a szövetséggel szembeni bizalomvesztést nem a tenni akaró kritikusok okozzák, hanem éppen fordítva: a legfőbb érdekvédelmi szervezetünkbe vetett hit fokozatos gyengülése, a meghunyászkodó politika által táplált mélységes csalódás kényszerít sokakat közönyös vagy ellenlábas szerepbe.

Johannis felelete semmire sem kötelez. Egy ügyesen megkerült válasz. Elhessentett egy tolakodó újságírót, aki kötelességének érezte föltenni ezt a kérdést. Ha nem teszi, akkor tán nem is újságíró. Az államfő pedig úgy válaszol, ahogyan a diplomácia, a mindenkori nemzetközi protokoll, az államérdek megköveli.

A minket ért igaz­ságtalanságok éppen úgy megkérdőjelezik a demokratikus román jogállam létét, mint a titkosszolgálatok uralma vagy az országban zajló szabadrablás, a mindent behálózó korrupció.

A liberális demokrácia nevében és tekintetében ez így rendjén is lenne, de magam nem lévén a liberális demokrácia híve, megkérdezem nagy szerényen: tényleg rendben való a hitoktatás fakultatívvá való degradálása? Nem hiszem, s fölteszem a kérdést: kinek mit vétett a hitoktatás?

Nem vagyok olyan optimista, hogy azt higgyem, a középiskolák végzősei felkészültebbek, mint az előző években.