Kár volt...

Victor Ponta hatalmas érzékkel rendelkezik ahhoz, hogy csapatába a legdilettánsabb és legkorruptabb atyafiakat válogassa be.

Ha Ceauşescu feltámadna, kárörvendő vigyorral feküdhetne vissza a koporsóba, hiszen a viszály és a magyargyűlölet magvai, amelyeket szorgalmasan hintett fungálása idején, termékeny talajra találtak, és egyesek mindmáig az általa „meghirdetett” szlogenből élnek: veszélyben Erdély, el akarják szakítani Romániától.

Megütközve hallottam a tegnap és olvastam a mai sajtóban, hogy ide Székelyföldre is begyűrűzött az, amit régóta látunk Magyarországon.

Március 15-én mindig feltámadnak a dákok. Utánuk jártunk. Interjú az Új Jobboldal kolozsvári elnökével. Vigyázat: HUMORVESZÉLY!

Március 15. legfőbb üzenete a mának, hogy a minket megillető jogokat csak akkor tudjuk kivívni, ha együtt harcolunk.

Váradon már a zsáner is haladásnak minősülne. Hiszen a szobrok Erdélyben sem pusztán szobrok, hanem a kulturális és történelmi helyfoglalás emlékművei.

A pártpolitikától mentes nemzeti ünnep iránti elvárásnál is fontosabb az üzenete a sepsiszentgyörgyi füttynek, hogy radikális újratervezésre van szükség az RMDSZ köreiben, mélyül ugyanis a szakadék a szervezet központi vezetése és a székelyföldi polgárok között.

Borbély Lászlóról egyszer már leírtam e hasábokon, hogy személyes ismeretségünk jogán eléggé ismerem ahhoz, hogy ne tudjam feltételezni róla a nyakába varrni szándékozott törvénytelenségeket, s ha az ellene összeállított dosszié tartalmát és jellegét ismerjük valamennyire, joggal feltételezhetjük, hogy itt ügyészi túlbuzgóságról lehet szó egyrészt, de ami sokkal súlyosabb: kívülről jövő irányított feljelentgetésekről, leszámolási szándékról.

Mivel a gyógyszerkassza 2011 óta nem változott Romániában, s ez idő alatt az állam egy lejjel sem szánt több pénzt az ártámogatott gyógyszerekre, alaposan elő nem készített demagóg körítéssel, divatos fenyegetésekkel akarják elérni, hogy a kényelmetlen ötéves szünet után új gyógyszereket hozzanak be az országba.

A történelem folyamán kapott pofonok rámutattak arra, hogy mindig vereséget szenvedtünk, amikor széthúzó nemzetromboló politikát folytattunk. Nemzeti egységünkben rejlett, és rejlik ma is az erőnk.

Már megint vihar van a román-magyar közös biliben, és már megint Székelyföld-ügyben.

Elég, ha csak ránézünk az ún. „székely zászlóra”. Most komolyan, ezzel a szedett-vedett, összeollózott izével, azon kívül, hogy folyamatosan provokáljátok a románokat, mégis, mit akartok elérni?

A Borbélyt felmentő voks tehát törvényes volt – erkölcsössége azonban megkérdőjelezhető.

Ion Iliescu ördögi szerepét mi, magyarok már 1990 márciusában megtapasztalhattuk.

Pironkodnunk kell: Amerika és az Európai Unió kitüntetett figyelme ugyanis nem legfőbb közösségi célkitűzéseinknek, napról napra fokozódó jogfosztásunknak szól – hanem annak, hogy a parlament nem szavazta meg a korrupció gyanújába keveredett Borbély László mentelmi jogának megvonását.

Ha egy népnek nincs igazi történelmi emlékezete, s a pótszerként kitalált históriában sincs igazi mérföldkő, akkor az a nép, bármilyen időleges tündöklést is kreáljon magának, egyszer szép simán kikopik a történelemből.

Igen gyakran látszik úgy Erdélyben, hogy az a rendes ember, akinél rend van otthon. Úgy tűnik, akinél rend van otthon, rossz ember nem lehet.