Az uniós kényszer alatt született romániai restitúciós folyamat legfontosabb vezérelve, hogy csak azt visszaadni, amit már sehogy sem lehet „fogva” tartani. A gyulafehérvári Batthyáneum iskolapéldája annak, ahogy a bukaresti hatalom mindent elkövet az elsősorban kisebbségi egyházi vagyonok visszaszolgáltatásának késleltetésére vagy megtagadására.

Legyünk keményszívűek. Ha jól meggondoljuk, ezek a tolvajok huszonöt évnyi életünket lopták meg. E bűntényhez képest pedig nem is olyan szigorúak a romániai börtönviszonyok…

Európában továbbra is igen kevéssé ismerik helyzetünket, és önálló külpolitika, hatékony diplomáciai tevékenység nélkül még sokáig hitelt adnak a hivatalos román álláspontnak, mely szerint biztosítottak a nemzeti kisebbségek jogai.

A szembenállás, a „párhuzamos történelem” képtelensége változatlanul uralg, s így lesz ez mindaddig, amíg legalább erkölcsileg nem vonják felelősségre a sötétből cselekvőket, az etnikai összecsapás igazi szervezőit és haszonélvezőit, a nacionalista kommunizmus rövid időre elrejtőzött, de gyorsan előkerülő pribékjeit.

Miközben a MOGYE-n nem lehet beindítani a magyar nyelvű gyakorlati képzést, mert egyesek aggódnak, hogy a fiatal orvosok nem tudnak majd a román anyanyelvű pácienssel kommunikálni, az ország más részeiben gyakran külföldi, csekély románnyelv-tudással vagy románul egyáltalán nem beszélő külföldi orvosok vállalnak hetente több ügyeletet.

Egyáltalán nem kizárható, hogy Washington a közel-keleti mellett az esetleges orosz fenyegetés mértékét is csökkenteni kívánja a rakétapajzzsal.

A szélsőségesek egy hányada biológiailag tűnt el, másik részük elhagyta a várost-országot, tegyük fel, hogy akadt, aki rájött, hogy manipulálják és mérsékelt nacionalistává vedlett , vannak a közélettől teljesen elfordulók, megcsömörlöttek. De mindezeket együttvéve sem lehet „kimosdatni” a tábor nagy részét. Ők az átvándorolók, zömük vélhetően a PSD, a Dan Diaconescu-féle alakulat és Gigi Becali zászlaja alá vonult.

Nem csoda, ha némelyekben felmerült, előre eltervezett színjátéknak voltak részesei.

Ha oroszokkal kapcsolatos érzelmekről van szó, hát a „barátságtalan” igazán magyarázható például a lengyelek, sőt az ukránok esetében, de legalább ugyanennyire magyarázható a magyarság esetében is, erre jogosítana fel megannyi szomorú történelmi tapasztalat.

Jó látni, hogy szép sorjában mind bekasztlizzák azokat, akik saját érdekeiket kergetve nyomorba döntötték emberek millióit.

Romániában szokássá vált, hogy a választásokon győztes pártok barátai és rokonai, valamint a választási kampány idején aktív párttagok jutnak közalkalmazotti tisztségekhez.

A omán ügyészségben nagy valószínűséggel soha nem merül fel a hatalommal való visszaélés gyanúja Mezeivel szemben, ha az elöljáró ellen történetesen nem az általa vezetett önkormányzat hatáskörébe tartozó társaság magyar vezetője tesz feljelentést, horribile dictu Gyergyószentmiklós magyarországi testvértelepülésének jóváhagyásával és egyetértésével.

Szívesen ábrázolunk jelképeket, úgymint turulmadarat, szentkoronát, székelykaput és Trianont, valamint ezek variációit. fordulóinkat általában szobordöntéssel és -állítással tesszük emlékezetessé.

Kapkod a kormány, továbbra is egyetlen cél vezérli: a jövő évi szavazatszerzés.

A mi maffiózóinkban még a minimális betyárbecsület sincs meg, hogy bajba kerülvén a beköpés helyett inkább maguk viszik el a balhét. Ezek dalolnak, akár az erdei énekesmadarak, s ügyész legyen a talpán, aki az ígyen nyert információból kiszűrheti a tényleges igazságot.

Utánajártunk, mi is a boldogság kulcsa. És annak is, ki miért lenne boldog mioritikus hazánkban. Vigyázat: HUMORVESZÉLY!

Amíg Bukarest azzal őrjöngi tele a világsajtót, hogy Magyarországon tobzódnak a románellenes szélsőségesek, illetve hogy aggasztó Budapest oroszbarátsága, addig sem az szerepel a magyar–román viszony kapcsán a hírekben, hogy egy erdélyi város román elöljárói betiltanak egy magyar jogkövetelő tüntetést.

Ma már tudjuk, hogy az akkori friss hatalomnak, és főleg a rettegett, akkor még rettegő titkosszolgálatnak, központi és helyi vezetőinek a bűne volt, ami történt, a zsigeri nacionalizmus, a népeket összeugrasztó manipuláció, a pogrom, a politikába öltöztetett barbárság.

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?