// 2025. január 10., péntek // Melánia
(Külön)Vélemény
Újratervezés és csodavárás
RMDSZ

Újratervezés és csodavárás

Gál Mária

Ezen a hivatalosan is az újratervezés kongresszusának tartott politikai show-n, sokkal nagyobb a tét, mint hogy ki lesz az elnök az elkövetkező négy évben. A lét a tét, a parlamenti lét, és ezt nagyon jól tudják a szervezők is, akik újratervezésről, a választókhoz való visszatérésről, közösségépítésről beszélnek.

// HIRDETÉS
// HIRDETÉS
Újratervezés?
RMDSZ

Újratervezés?

Farkas Réka

Fi­gyelemmel követhető, miként kerekedett felül a kompromisszumos, Bukarest-központú politizálást támogató oldal, hogy taszította háttérbe, majd szorította teljesen ki a radikálisabb lépéseket követelőket, vált sokszínű szövetségből egyre központosítottabb, kevesek által irányított szervezetté.

„A nép szolgálatában”
Románia

„A nép szolgálatában”

Mózes Edith

Eszébe sem jutottak – amint a többi kezdeményezőnek sem – azok a nyugdíjasok, akik pár száz lejből tengetik az életüket, amint az sem, hogy az ország lakosságának nyolcvan százaléka él szegénységben vagy mélyszegénységben.

Az újratervezés kongresszusa
RMDSZ

Az újratervezés kongresszusa

Elek György

A lényeg az, hogy vannak alprefektusaink, vannak igazgatóink, és elég sok emberünknek tudunk munkahelyet biztosítani. Ez nagyon fontos számunkra, mert olyan emberekről van szó, akik még sohasem dolgoztak meg a fizetésükért, és ha valóban munkából kellene megéljenek, nem lenne könnyű a dolguk.

Még egyszer Debreczeni Hajnalka titokzatos rádiós állásáról
Kelemen Hunor

Sipos Zoltán

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arányérzéke vajon mit szól ehhez a történethez? Nehezen tartom elképzelhetőnek azt, hogy Debreczeni Hajnalka a közvetlen felettese tudta és jóváhagyása nélkül vállalt rádiós munkát.

Nyájszellem, nyájimmunitás
Románia

Nyájszellem, nyájimmunitás

Kiss Judit

Románia-szerte is egyre erőteljesebben hallatják a hangjukat azok, akik megkérdőjelezik és nem ritkán pusztán a világháló különböző szögleteiben olvasható, összeesküvés-elméletszerű információkra alapozva vitatják a védőoltások fontosságát, azzal riogatva, hogy a vakcinák veszélyes összetevőket tartalmaznak, autizmust okoznak satöbbi.

Újratervezés: tovább, egyenesen!
RMDSZ

Újratervezés: tovább, egyenesen!

Ambrus Attila

Miközben a távlati cél, az autonómia – hogy a szimbolikus politizálásnak is megtartsuk a pozitív hozadékát – marad, az RMDSZ-nek a megszerzett kisebbségi jogok megtartásán és kiszélesítésén kell munkálkodnia, illetve azokkal a szakpolitikai kérdésekkel kell foglalkoznia, amelyek meghatározzák a mindennapjainkat, s amelyek alapot jelenthetnek a jövőnek.

Parlamenti ámokfutás
Románia

Parlamenti ámokfutás

Farkas Réka

Egy öncélú, saját bőrét mentő, önnön javaiért síkraszálló társasággá alakult a „tisztelt ház”, mely lassan bár a közjóért való tevékenykedés látszatát sem igyekszik megőrizni.

Egy fájdalmas évfordulóra
Kárpát-medence

Egy fájdalmas évfordulóra

Magyari Lajos

A világháborút követően – de már jóval korábban tulajdonképpen – kényelmes útnak bizonyult, hogy „feltalálták” a bűnös nemzet fogalmát, s a magyarságnak, minden eddiginél jobban megszaggatva, kifosztva, annak is örvendenie illett, hogy egyáltalán élhet még a Kárpát-medencében, magát meghúzva, szüntelenül hamut szórva enfejére.

Zsinórmérték
Marosvásárhely

Zsinórmérték

Bodolai Gyöngyi

Elcsodálkozhatunk a hirtelen oroszlánszívűvé vált egészségügyi miniszter határozottságán, amikor a magyarokkal szemben kell fellépnie. Jó lenne, ha ennyire határozottan állna ki a törvényes előírások betartása mellett, amelyek előírják az önálló magyar főintézetek létrehozását a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.

„A románok számára kézenfekvő, hogy a magyar az ellenség”
Románia

„A románok számára kézenfekvő, hogy a magyar az ellenség”

Kelemen Hunor

„Románia nem igazán rendelkezik demokratikus hagyományokkal, azonban az utóbbi években az egész régióban megfigyelhető volt a demokratikus értékek hanyatlása, a keménykezű politizálás iránti hajlam és az ellenségkép-keresés fokozódása." Interjú

Akinek van füle
Marosvásárhely

Akinek van füle

Páva Adorján

Vásárhely magyar lakossága a város 43 százalékát teszi ki – a győzelemhez ennél jóval több kell. A 43 százalék túlszárnyalását ugyanakkor már eleve sikerként lehetne elkönyvelni, ha azonban a közös magyar jelöltre szavazók aránya elmarad ettől, a baj a hiányzó százalékok száma szerint hatványozódik.

A nikkel szamovár
székelyek

A nikkel szamovár

Székedi Ferenc

Gyakran még azt sem tudjuk, hogy romániai magyarnak, erdélyi magyar embernek, egyetemes magyarnak, keményen dolgozó kisembernek, vagy egyszerűen csak embernek nevezzük magunkat.

Újból csak ígéretek...
Románia

Újból csak ígéretek...

Fekete Réka

Miből jutna a jelenleginél több pénz vizsgálatokra, megelőző szűrésekre, ha a tavalyinál is kisebb az idei költségvetés, ami az utolsó helyre sorolja e tekintetben (is) Romániát Európában?

Fülesek a bársonyszékben
Románia

Fülesek a bársonyszékben

Román Győző

A hírszerző szolgálat figyeli az adófizető polgárt. Figyeli, ügyeli és ijesztgeti. Ma már az egész társadalom fél, senki sem érzi biztonságban magát.

Zsebelés mesterfokon
Románia

Zsebelés mesterfokon

Benedek István

Pofon vágva az egyéni szabadságjogokat, gyakorlatilag kötelező szolgáltatás igénybevételére kényszerítik az adófizetőt. A játszma egyetlen nyertese a bankrendszer, ennek a kezére játszik a politikum.

„Az én hangom, mint egy öregember hangja: fáradt, de vicces”
Nagyvárad

Ozsváth Zsuzsi

Helyszín: Nagyvárad, Moszkva Kávézó. Idő: Hiperkarma-koncert előtt. Szeretnék interjút készíteni Bérczesi Robival, de a zenekar még sehol és az idő egyre szűkül.

Kéretlen aggályok
Románia

Kéretlen aggályok

Rostás Szabolcs

Sokszor kiderült már a gazdasági válság óta, hogy a krízis ellentételezésére sem Brüsszel, sem Washington nem rendelkezik életképes, bejáratott recepttel. Hosszú azoknak az országoknak a listája, amelyek esetében hasznavehetetlennek bizonyult a hitelezői trojka pénzügyi-gazdasági stratégiája.

Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
// HIRDETÉS