Jaj annak a népnek, amelyik saját megszállására emel köztéri szobrot.

Bethlen Gábor politikájában is az volt a zseniális, hogy két birodalom határmezsgyéjén egyensúlyozni volt képes az érdekszférák között, a saját érdek érvényesítésének jegyében. Az Oroszországgal kötött egyezség az első komoly lépés az elvi síkon már évekkel ezelőtt meghirdetett irányban.

Azt még megértem, hogy az MSZP és Gyurcsány DK-ja miért tiltakozik az emlékmű ellen, hiszen ezek minden ellen tiltakoznak, ami nemzeti, minden ellen, amit a kormányzó jobboldal kezdeményez.

Szusszanásnyi időt jelent csupán számunkra, hogy a Ponta-kormány idénre nem tervezi a régiósítást – legalábbis Klaus Johannis, a liberálisok első alelnöke ezt állítja. Korai volna azonban örömünnepet ülni, több okból kifolyólag is.

A tragédia vélt okai, a mentés részletei, a hatóságok impotenciája sok vitát gerjesztettek, de túl sok meggyőző válasz nem született még. Egyet kivéve: még egy titkosszolgálatról derült ki, hogy teljesen felesleges fenntartani.

A mellébeszélés iskolapéldája Dorin Florea beszéde, amelyet az Egyesülés Nemzeti Kollégium szülői bizottsága előtt január 23-án, az egyesülés napjának előestéjén mondott.

Az erdélyi magyar értelmiségi és gazdasági elit vigyáz gyermekeire, és jól teszi. De nemcsak róluk van szó, hanem a többiekrõl, a többi sok tízezerrõl, akik között ugyanolyan arányban vannak tehetségesek, törekvõk, mint az elitek körében.

Arra már eleve felkészülhettünk, hogy az idén, a centenárium jegyében a megszokottnál sokkal több szó esik majd az első világháború körülményeiről, az egyes személyeknek a különböző eseményekben és folyamatokban játszott szerepéről, az érdekek és szövetségek értelmezéséről és megítéléséről, és bizony aki egy kicsit is jártas a történelem ilyen jellegű kérdéseiben, előre tudhatta azt is, hogy a különböző oldalakon különböző értelmezést, megítélést és rangot kapnak majd az egyes események, egyes személyisé

Victor Ponta miniszterelnök maga is megpróbálta távol tartani a felelősséget kormánya első vonalától.

Ilie Bolojan mégsem Isten, annál inkább egy istencsapása, akinek a kegyetlenkedéseitől egyetlen váradi sem menekülhet; lassan-lassan oda jutunk, hogy tíz igaz ember sem marad a városban, mert Bolojan haragja az évek során mindenkit utolért.

Nekünk a mellékelt ábrák szerint olyan Nyirő Józsefre szabad(na) emlékeznünk, akkor is, ha minden sorát olvastuk, amilyen megfelel a romániai zsidó föderációnak.

A katonai orvosi egyetem 23 éves hallgatóját, Aura Iont tegnap eltemették, de a fejetlenül lebonyolított mentés valós felelőseit vajon megtalálják-e?

A minisztérium nyíltan beismerte: a hazai egészségügyi rendszer súlyosan alulfinanszírozott, ezért fontos, hogy célzottabban, gazdaságosabban működjön.

Kulturkampfot hirdetett Gyurcsány Ferenc, annak eredeti jelentése szerint: le a keresztény-katolikus világgal!

Ez a kérdés ma már egyre gyakrabban Ukrajna kapcsán fogalmazódik meg. Kezdetben teljesen költői kérdésnek tűnt, az utóbbi napok eseményei azonban ebbe az irányba mutatnak.

Az erdélyi magyar újságíróról akartam írni, de az olyan sikeresen álcázza magát, hogy azt kell hinnem, ilyen állat gyakorlatilag nincs is.

Indulásból elnézést kérek az Erdélyi-szigethegységben lezuhant repülőgép sérültjeitől és főleg az elhunytak hozzátartozóitól, de kimondom: drámájuk az egész rendszer perverzitására ráirányítja a figyelmet.

Gyáva, képmutató társaság lehet az, amelyik a minap mellszobrot avatott Hegyközpályiban szegény Horthy Istvánnak. Hiszen világos: valójában itt az apának, vitéz nagybányai Horthy Miklósnak szólt az árpádsávos tiszteletadás, meg az ő nevével fémjelzett korszaknak.

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”