Az államfő (viseltes) új ruhája

A Román Síszövetség 2010-ben mindent megtett azért, hogy Miklós Edit piros-sárga-kék színekben szürküljön bele a tehetséges, de a kellő anyagi és szakmai támogatás hiányában kibontakozni, tudásukhoz mérten bizonyítani képtelen sportolók mezőnyébe.

„Azt hiszem, szűk látókörű az, aki a lakóhelyhez kötné a nemzethez való tartozást és a szavazati jogot.” Interjú.

Szintén biztosra veszem, hogy tovább nő az eset kapcsán a védőoltásokat ellenzők száma.

Annyi a hitvány, semmirekellő, dilettáns miniszter, hogy egy alkalmasabb tényleg jól fogott volna (fogna) közöttük.

Megeshet, szerencsénk lesz, és a módosított román alkotmány szavatolja majd, hogy a tervezett óriásrégiókon belül egy-egy térséget önálló hatáskörökkel felruházott alrégióvá nyilvánítsanak.

Mintha az átkosban lennénk. Csak lopva nézhetjük, már aki teheti, tányérantennával pásztázva az eget, a magyar köztelevízió téli olimpiai közvetítéseit.

A szélsőséges Új Jobboldalhoz közel álló Napoca News úgy tapasztalta, több román anyanyelvű járókelőnek okozott bosszúságot, hogy körülöttük magyarul beszéltek a performanszon.

Szociáldemokrata oldalról sokan máris a legnagyobb esélyt „a független” bukaresti főpolgármesternek, Oprescu doktornak adják, ami azt jelentené, hogy az elnöki székbe csak ESCU-k kerühetnek továbbra is, még akkor is, ha Antonescu úr elveszti e csatát.

Egyszer talán majd a jóisten is ajánl egy könyvet, s talán maga Kerényi jegyzi le a sorokat teljes révületben.

Európa-szerte mindenhol csak beszélnek arról, hogy talpra kellene állítani az egészségügyet, közben az történik, hogy ellenőrizhetetlen mennyiségben gyártják a gyógyszereket, hogy azt eladják azoknak is, akik még nem betegek, hogy előbb-utóbb ők is gyógyszerfogyasztók legyenek.

Hát így készül Magyarország a holokauszt emlékévre.

Ki az a „mi?”. Románok? Romániaiak? Kelet-európaiak?

Minden évben eljő az időszak, amikor intenzív idiótasági érzet kínoz. Az történik tudniillik, hogy a Bethlen Gábor Alap rabolja az időmet, én meg hagyom.

Korábban, még az 1990-es években el kellett volna kezdeni a kommunizmusnak azt a jogi értelemben is vett perét, amelynek erkölcsi vonatkozású elszámoltatását néhány emlékíró, megszállott történész és újságíró papíron, illetve hang-, és képanyagon több-kevesebb sikerrel megtette.

„A határon túli magyar szavazati jog kapcsán sokszor elhangzik, hogy szimbolikus, és hogy nem is igazán tudunk beleszólni a magyarországi választásokba. Én erre politikusi tapasztalattal a hátam mögött azt tudom mondani, ezek az állítások nem igazak.” Interjú.

Ismerjük be, hogy ma már nem a diszkrimináció akadályozza elsősorban az erdélyi, székelyföldi magyar családokat a felemelkedésben, hanem olyan civilizációs tényezők, amelyeket csak mi magunk küszöbölhetünk ki.

Én már nem csodálkozom, hogy a fiatal pártot sorra hagyják el saját korábbi vezetői és a jövőre kiszemelt képviselői, hiszen ilyen mélyrepdeséssel nem lehet olyan politizálást folytatni, mely a nemzetmentés igazi eszközének tekinthető.