A vásárhelyi „egyenleg”

Amíg Románia kormánya nem érti meg, hogy egy ország fejlődésének első számú prioritása a tanügy fejlesztése, a legkifizetőbb beruházás a jó tanárképzés és jó iskola, közvitákkal is, anélkül is, marad a fából vaskarika.

Az utóbbi években kevés ideje marad a gyereknek játékra, viszont a tanulásra sem igazán, mert a felmérések és az érettségi eredmények azt bizonyítják, hogy nagyon sok tanuló még anyanyelvből is csak a minimális átmenőjegyeket kapja meg. Mi történik ilyenkor?

Milyen gazdasági vagy szolgáltatási területekre szeretnének befektetőket vonzani Hargita megyében?

A könyvtár ma már több, mint a raktározott holmi tárhelye: kulturális műhely, a szellemi közélet része, fóruma, találkozóhelye az alkotónak a közönséggel, írónak olvasóval, művésznek a fogyasztókkal.

Azt mondja Traian Basescu, hogy az európai értékek nevében be kellene tiltani a Jobbikot Romániában, törvényt kellene erről alkotni. Milyen furcsa: éppen egy ilyen törvény megalkotásával lépne Románia kifele Európából.

Többen is hangoztatták azt, hogy Románia nincs még felkészülve effajta politikai konstrukciókra, mármint a területi autonómiára. Csakhogy Románia soha semmire sem volt, és soha semmire sincs felkészülve.

Más volt az idei székely szabadság napja, mint a tavalyi. Elszántabb, kicsit idegesebb – de határozottabb is.

Eljátszottuk az első 25 évet, anélkül hogy legalább az új román állam 1918-as megalakulásának alapelvéül megfogalmazottakról érdemben tárgyaltunk volna a román állam képviselőivel.

Aradnak követendő, irányadó modellre van szüksége. Aradnak arcra van szüksége.

El lehet-e érni az autonómiaharc végére a „Vesszen Trianon!” skandálásával?

Ciprian Dobre optimizmusa lehengerlő és lelkesítő, csak éppen igen kevés valóságalapja van.

A kisnyúl kiugrott és szalad. Bokrok közt, hátha vissza kell bújnia. A baj akkor kezdődik, ha netán ő ér majd be elsőnek a célba.

Mi, akik az idei székely szabadság napjának legfájóbb tanulságaként most úgy érezzük, hogy kevesen vagyunk, és nem tudjuk, hol vannak a többiek.

Követtem a polgári sétát. A székely konokságnak a bizonyítékát: ha nem lehet felvonulni, akkor le lehet a távot poroszkálni. Lassú séta tovább hat...

Ilyen háború még nem volt. Senki nem akar verekedni, és csak arra vár, hogy a másik elkezdje.

NEM! Személy szerint én nem azért meneteltem, hogy az RMDSZ kormányra jusson! És NEM! Nem szavazok bizalmat!

A főszervezők kezéből kicsúszott a rendezvény, ami meglátásom szerint igazolja azt, hogy a forrófejű vezérek túlságosan gyors felfutásúnak képzelték színjátékukat, félreértelmezték a „közhangulatot” és általában a politikai realitásokat.