Megbomlik tehát az az egység, amely oly erőteljesen megnyilvánult például tavaly októberben, a székelyek nagy mene­telésén. És ez olyan fokú zavart okozhat a közösségen belül, amely végérvényesen kompromittálhatja az autonómiamozgalmat.

Ebben az országban az istenadta nép egy része egyházi búcsúkra, csontokat csókolászni is csak úgy jár, ha utána-előtte lehull az égi manna és a földi pomána.

Konkrét intézkedéseket sürget a Legfelső Bírói Tanács (CSM) bírói testülete annak érdekében, hogy a sokéves pereket – kiemelten a nagykorrupciós ügyeket – mihamarabb lezárják.

A csütörtöki akció nem volt más, mint annak a demonstrációja, hogy egymásnak kampányolnak, a második fordulóban pedig a szövetség várhatóan Ponta támogatására fogja kérni a magyarságot.

Az ország politikai csatározások eszközévé süllyeszti az oktatást, prédaként dobva azok elé, akik egy-egy mandátum erejéig ülnek az oktatási tárca különböző szintű bársonyszékeiben, és mindent megváltoztatnak, amit elődjük hátrahagyott.

Az egész iskolarendszerünk inkább a szétzüllés, mint a megerősödés irányába halad.

„Annyira belém ivódott a magyar, illetve a német szaknyelv, hogy miután elvégeztem a zeneakadémiát, és a kolozsvári zeneiskolában lettem tanár, keresnem kellett a szakszavakat románul. A nyelvi közegek tehát adva voltak körülöttem, csupán nyílt fülekkel kellett járni...” Interjú.

„Nagyjából a mi korosztályunk lett az, amelyik a forradalom és az azt követő évek eufóriájában elhitte, hogy bármit meg lehet csinálni, és erre esélyei is adódtak.” Interjú.

A mostani iskolakezdést éppúgy terhelik újabb keletű vagy meggyökerezett, kisebb és nagyobb horderejű negatívumok, mint a korábbiakat.

Hosszú távon azonban hiszem, hogy nemsokára elérkezik az idő, amikor nem a nemzeti kormány és parlament, hanem az európai kerül érdeklődésünk középpontjába.

Szeretném például, ha a vámparancsnokság elvesztését kompenzálandó, Váradra költöztetnék a konstancai tengeri kikötőparancsnokságot. Meggyőződésem, hogy legalább olyan jól el tudnánk vezetni, mint ahogy a kolozsváriak a vámügyintézésért felelős intézményt.

A huszonöt éve állandó reformkényszerben leledző romániai tanügy tanév eleji zsibongásában mindenki kapkodja a fejét, hogy tavalyhoz képest mi változott.

Bevallom: eddig abban a hitben éltem, úgy gondoltam, hogy a papi, a pedagógusi, az orvosi hivatás képviselői iránt magasabb elvárásaim lehetnek. Most úgy érzem: Péter Tünde lerombolta ezt a hitemet.

Keleti szomszédunk is kivédhette volna a későbbi vihart, az elszakadásért vívott háborút, ha enged kicsit, jogokat, autonómiát biztosít kisebbségeinek.

Ott, ahol a kutatással összefonódó magas szintű képzés folyik, nincsen mit keressenek azok a fiatalok, akik nem voltak képesek érettségi vizsgát tenni. Az ő számukra a szakképzés helye az egyetem előtti oktatásban kellene legyen.

Stoppolni ugyanis szabad. Akkor is szabad, ha szolgálóink szerint nem az, akkor is, ha megbüntetnek érte majd, akkor is, ha kőbe vésve hozzák le a felhők közül.

A sokat ígérő demokrácia sem működik, hiszen a népakarat nem érvényesül, azok, akiket a lakosság a parlamentbe juttat, nem igazán a választóikat képviseli.