A bértollnok újságírók védelmét leginkább az az általános – de elhibázott – vélekedés biztosítja, hogy az újságírónak függetlennek kellene lennie. Mivel ez a függetlenség gyakorlatilag megvalósíthatatlan, a bértollnokok sem rosszabbak, mint azok, akik mindenki másnál gyorsabban, sokszor a tények felületesebb ismeretében, leírják sejtéseiket, véleményüket.

A nemzeti kivagyiság ismételt fellángolásának idején az ember már csak a sokak által hagyományosnak mondott józan magyar észben bízhat, és reménykedhet abban, hogy a rossz példa nem lesz ragadós; és nem lesznek majd magyar városok, magyar megyék.

Legrosszabb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy 25 évvel a kommunizmus bukása után nem a jóléti demokrácia áldásainak örvendezhetünk, hanem a rossz emlékű rendszer visszatérése miatt kell aggódnunk.

Ami viszont mellbeverő és döbbenetes, az az, hogy a Fidesz regnálásának ötödik esztendejében a Budapesti Történeti Múzeum budavári kiállításának kísérőszövege a „szeparatista nacionalizmus ikonikus alkotásának” nevezi Fadrusz János kolozsvári Mátyás-szobrát.

A skót népszavazás számunkra nem a brit egység próbája volt igazán, hanem a brit demokráciáé, melyből az angolok és a skótok egyaránt győztesként kerültek ki.

Látványos kampányrendezvények, hangzatos politikai nyilatkozatok, meglepetés-államfőjelöltek, nagyvonalú ígéretek, botrányokkal fűszerezve – így lesz ez legalább még egy bő hónapig, a novemberi államelnök-választásig.

„Mint a betegesen elzárt szél, / Mely kis fingként sertepertél, / Ám fejre megy, ha elfojtják, / Így születnek a próféták.” Így Jonathan Swift. És pont ez történt a minap a kolozsvári városi tanács ülésén. A téma: vannak-e olyan szavak a Kincses Városban, mint Petőfi, vagy utca.

Na, nem az Oscar Wilde-féle Boldog hercegről van szó!

Azt szeretném, ha az RMDSZ élne azzal a lehetőséggel, hogy a mindenkori kormányzati többségnek kiszolgáltatott forráselosztási modell helyett világos, precíz elosztási modellt ismertessen meg a román közvéleménnyel, mert ha ezt nem teszi meg, akkor elveszítjük annak lehetőségét, hogy sok ezer román polgármester, intézményvezető megismerhessen egy valós helyi autonómiát jelentő régiós közpénzügyi modellt.

Ha a közeljövőben megszületik az egyezség, és akár pártszövetségként, akár egyik vagy másik párt színeiben újraegyesül az EMNP és MPP, lesz idejük felkészülni az 2016-os önkormányzati választásokra, és ami még fontosabb, sokkal hathatósabban szállhatnak be az autonómiastatútumról szóló közvitába.

A skóciai népszavazás eredménye kedvező lehet az autonómiát követelő erdélyi és partiumi magyarok számára is, hiszen azt mutatja: az elszakadási törekvéseket hatékonyan ellensúlyozza, ha a központi kormány önrendelkezést ad a kisebbségeknek.

Elmondhatjuk, hogy sikertörténet zajlik, országegyesítés, népességpolitika, hazatalálás. És, ahogy a magyarigazolványt korábban, ezt a magyar állampolgárságot is beárazta az alvilág. Mert – tagadhatatlan – értéke van.

A tervezetet, amely egy az egyben olvasható az RMDSZ honlapján, valamiképpen közelítene kellene a társadalomhoz.

Mondjunk továbbra is autonomistát, mindenek ellenére, és sose hetvenkedőket. Mindenki tudja, hogy igazunk van, és sok román is igenel nekünk.

A talpnyaló vezérszónokoknál – Oprea, Dragnea, Oprescu, a moldáviai Leancă – csak maga az ünnepelt volt gusztustalanabb és teátrálisabb, már csak azért is, hogy e vöröslő nagy nemzeti palávert képes volt saját születésnapján, a negyvenkettediken megrendeztetni, jó észak-koreai módra.

A személyi kultusz eme tombolására, amely szemmel láthatóan tetszett az ünnepeltnek, joggal vetették fel a kérdést: hogyan vezet(het)i és ugyan hová vezetheti az országot egy ilyen ember?

Nincs új a nap alatt: az RMDSZ autonómiatervezetének közzététele nyomán román politikusok és elemzők részéről elhangzott „értékelések” csak a szokásos hisztériakampányt hozták, amelyen valószínűleg csak az csodálkozna, aki az elmúlt 25 évet nem Romániában élte le.