Erről jut eszembe

Marosvásárhely nagyon „nemzetközi” reptere oda jutott, hogy a Tarom bukaresti járata mellett egyetlen, külföldi városokat érintő légitársaságra bazírozhat csak.

Az átlagember számára egy CFR-U mérkőzésre kimenni veszélyes kaland. Muszáj ennek így lennie?

Hiányoznak a barátok, a harcostársak, kissé megvisel az, hogy lassan még van amiért, de nincs akiért harcolni.

Egy másik nagy serfőző, nevezetesen Ion Luca Caragiale mester bizonyára teli szájjal röhög már a mennyországban.

Az emberek elnöke akar lenni Kelemen Hunor. Ezzel a buta címmel jelent meg több hírportálon a tudósítás az RMDSZ elnökének csíkszeredai, államelnök jelölti kampánynyitójáról, amelyet jónéhány magyarországi lap is átvett.

Tömött zsebű politikusok működtetnek diplomagyárakat, a minőség nem számít, csak jöjjenek a fizetéses hallgatók.

Mind a kilenc volt miniszter abban jeleskedett, hogy teljesen „informatizálták” a romániai oktatást, a Microsoft nevű amerikai világcéggel, annak leányvállalataival, valamint egy japán céggel olyan bérleti szerződéseket kötöttek, melyek – durván összeadva! – valami 110 millió euró kárt okoztak a román államnak.

Leplezetlen választási osztogatás készül tehát, az őszi költségvetés-kiigazítások balkáni hagyományai szerint.

Ekkora hideg zuhany talán a rendszerváltás óta nem ért magyarországi szociáldemokrata szavazót, úgy tűnik, a magyar baloldal számára eljött a vég.

Kampány lévén viszont a kormány lépéskényszerbe került. Egyre biztosabb azonban, hogy öngólt lőtt.

Románia mindig is fikció volt, ahogy Magyarország: egy álom. És köztük, valahol, egy nagyon vékony ösvényen, ott a haza.

Bukarestben, esetleg a megyénél határoznak arról, kinek mennyi jut, mire, a kapott pénzért pedig teljesíteni kell. Főleg falvakon nagy az elöljárók befolyása, ők tudják urnákhoz hajtani, megfelelő szavazásra ösztönözni a népe­ket.

Vona Gáborék valahogyan nagyon nem szeretnék brüsszeli képviselőjük múltjának megvakargatását, nehogy valami olyan kétes dolog derüljön ki, ami a Jobbik egész szavahihetőségét, netán még pártjelszavát – „Csak a nemzet!” – erősen megkérdőjelezhetné.

Reménytelennek tartom az autonómiaért való harcot.

Felmerül a kérdés, hogy milyen társadalmi vitát lehetne lefolytatni egy olyan dokumentumról, amelynek hülye a címe, az első cikkelye pedig nagyon kínos.

De akkor ki a magyar Erdélyben? Az SZNT székely, az RMDSZ-t „a román hatalom ellenőrzi”, az EMNP védnöke magyarországi képviselő lett.

Magyar szempontból ennyire érdekes romániai elnökválasztás még nem volt, hiszen két magyar jelölt is van: az RMDSZ mellett most a regionalizációt és a föderalizmust zászlajára tűző EMNP is elindította alelnökét, Szilágyi Zsoltot.