Kerek 50 éves az első hazai színes tévéfilmsorozat. Amelyet Kolozsvárott és Nagyváradon forgattak. Ha megnézzük, igazi időutazásban is lehet részünk.

A pozsonyi csata 907 júliusának elején egy vélhetően több napig elhúzódó ütközet volt a Keleti Frank Királyság és a pogány Magyar Fejedelemség erői között, ami a magyarok győzelmével ért véget. De számos kérdés azóta is megválaszolatlan maradt a csata körülményeit illetően.

Itt van hely mozdulni, élni, lélegezni – gondoltam Aradon jártamban, és beszélgetőtársam megerősítette benyomásaimat. Szó esett még az aradi magyarokról, elvándorlásról, maradásról, asszimilációról.

Tudor Giurgiu új filmje, a Szabadság (Libertate) az 1989-es romániai forradalom egyik iszonyatos momentumát használja fel arra, hogy rávillantson, miért olyan ez a mai Románia, amilyen.

Aki emellett muzeológus is, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem állattani múzeumának lelkes és hozzáértő munkatársa. És akivel a fentiek mellett madarakról, az állattartás felelősségéről, taxidermiáról és természetesen az értékes kincseket őrző múzeumról is beszélgettünk.

A feketetói vásár úgy az igazi, ha az ember vonattal megy. Na persze bírni kell a strapát, és balkáni humorérzék is kell hozzá bőven.

Olimpiai csoda. Lett volna. Ha tovább tart. De ettől még lenyűgöző. Szarka Nóra dokumentumfilmje a borsafüredi téli olimpiai falu történetét mutatja be.

Csökken-e az irodalom szerepe korunk társadalmában? Hát a kritikáé?

Meleg hangú, helyenként vidám, helyenként szomorú beszélgetést folytattunk Lőrinczi Károly kolozsvári szabómesterrel. Akinek ebben a városban a kövek is köszönnek.

Ha az ember az óceánt és a hegyeket is szereti, akkor Tenerife neki való hely. Az év bármelyik részében.

Incze-Bartha Sándor Sepsiszentgyörgy élő ortopéd-traumatológus mielőtt letelepedett családjával a székelyföldi kisvárosban, igyekezett külföldön is tapasztalatot gyűjteni, így megfordult több németországi városban, sőt Afrikában is. Szintén ortopéd feleségével utaztak Csádba, ahol az egészségügy és a mindennapi élet, a miénktől teljesen eltérő dimenzióját tapasztalták meg.

A Régi fotók Erdélyből a maga több mint negyvenezer tagjával Romániai legnépesebb olyan Facebook-csoportja, melyben archív fényképek megosztása nyomán nosztalgiáznak, találnak egymásra emberek. A csoportot 2018 elején indította el Szőcs Edgár, aki az Azopan fotóarchívum megálmodója és megvalósítója is.

A cím pátosza első ránézésre riasztó lehet. De hogy Ady Endrét is rákenjem a képre (vagy habként a patetikus tortára), tényleg elszunnyadhat ott a lélek, akár ezer évet is. A legjobb értelemben véve.

A kocsmakvízezés aranykorát éli Erdélyben, emberek ezrei hódolnak ennek a viszonylag újkeletű szórakozási formának. Kovács Zsolt rekorder kvízmestert faggattuk: mi vesz rá embereket arra, hogy ahelyett, hogy nyugodtan söröznének a kocsmaasztal mellett, órákon keresztül nehezebbnél nehezebb kérdéseken törjék a fejüket.

Kolozsvár egyik legendás borbélyánál jártunk. Király Irina klasszikus műhelye a történelmi központban van. És ha az ember betér oda, megnyílik a történetek feneketlen zsákja. A borbélyszakmáról, múltról, jelenről, az emberi életekről. Lepergettünk egy nyílt, szókimondó mesélős filmet, amely nem csak a mesterségról szól, benne van alaposan az élet is.

Tudta, hogy éppen zajlik a Rögbi Világbajnokság Franciaországban? És azt, hogy a Román Rögbi Válogatott is ott van résztvevőként? Bár az ország nagyrésze a focit és a Forma 1-et kedveli nézőként, néhányan néznek teniszt, vízipólót, esetleg kézilabdát (Székelyföldön meg hokit), a rögbi is figyelmet érdemel(ne), hisz Románia egész jó ebben a sokak számára homály övezte sportban.

Bevallom, világéletemben azt hittem, hogy a Francia Riviéra kaszinóiban kábé James Bond kaliberű szmokingos úriemberek szórják a pénzüket a pókerasztalok mellett – vagy minimum Andy Vajnák (nyugodjon békében), akik mellett Tímeácskák virítanak. Pedig nem...

Bár a csapnivaló minőségű ukrán és kínai méz alacsony áraival aligha versenyezhetnek a helyi termelők, egy szűk, tudatosan vásárló réteg mindig keresni fogja a jó minőségű biomézet.

Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.
Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.