A novemberi „Aranyvasárnap”

Úgy tűnik, két rossz közül a kisebbiket kell majd megint választani a második körben, mert az egyik jelöltről a kormányfőként mutatott eddigi teljesítménye, a másikról pedig az eddigi nyilatkozatai alapján nem mondhatnánk, hogy maradéktalanul méltó a bizalmunkra.

A magyar alakulatoknak alaposan elemeznie kellene a jelenlegi eredményeket, s a hogyan továbbot, mert a jelenlegi kutya-macska kapcsolat nem használ a magyarság érdekeinek.

Az Orbán-paradoxon lényege, hogy a Fidesz vezetőjéről bizton kijelenthető állítások kerültek egymással ütközésbe.

Victor Ponta a mostani hatalom megerősítésében és kiterjesztésében érdekeltek képviselője, míg Johannis a jelenlegi kormányoldal túlhatalmának korlátozásában (és esetleg buktatásában) utazó erők strómanja.

Ez az ország nem egy, bárki láthatja. Erdély, valamint mi, a Partium és a Bánság folyamatosan előre menne, miközben Ó-Románia visszahúzza az egész „egységes” országot.

Bebizonyosodott, hogy teljes mértékben fölöslegessé vált a kampánycsend intézménye.

Magyarországnak életbevágó érdeke, hogy Romániában a stabilitás körülményei között politikailag is erős magyar közösség működjön, vagyis hogy a román törvényhozásban és kormányban legyen meghatározó az RMDSZ szerepe.

Mint már annyiszor, ismét két rossz közül kell választanunk két hét múlva.

Sajnálom azokat a félrevezetett fiatalokat, akik egy indokolható, de rossz csillagzat alatt bejelentett, utólag vissza is vont adó tényét összekeverik a szólásszabadsággal, elhiszik a diktatúrát üvöltöző sakálok vinnyogó szavait, nem hajlandóak a fától észrevenni az erdőt.

Hiába, lehet szó elnökválasztásról, árvízről vagy bármiről, az ország vagyonát „féltő” politikusnak egyetlen problémája marad: „a magyar grófok”.

A magyarok cigányozását és románozását keményen szankcionálták, míg a románok magyarellenes rigmusaiért nem járt büntetés.

Mi van, ha a román vagy az ukrán kormányzatnak megtetszik a know-how, és igényt formálnak az ottani magyar szervezetek Magyarországról érkező támogatásainak ellenőrzésére? Mi lesz akkor a magyar álláspont?

Az első forduló számunkra most főleg a magyar–magyar versenyről szól – hiszen ezúttal nem kell a parlamentből való kieséstől félni.

Számtalanszor leírtuk, kampány lévén most újra megtesszük: az erdélyi magyar politikai erők közötti választóvonal az autonómiához való viszonyulás mentén húzható meg, annak mentén oszthatók radikálisokra és mérsékeltekre, az elvi és kijárásos politizálás híveire, autonomistákra és kollaboránsokra.

Miért siessünk a második fordulóban arra a politikusra voksolni, aki kampánymunkája és kormányfői ténykedése mellett inkább vállára vette a kulturális tárca vezetését is Kelemen Hunor felmentése után, csak ne kelljen azt Korodi Attilára bízni, amint azt a távozó miniszterelnök-helyettese kérte tőle.

Sem az RMDSZ-nek, sem az EMNP-nek nem mindegy, sikerül-e változtatni a két évvel ezelőtt rögzült 85–15 százalékos arányon.

Félő, hogy ezt az „érinthetetlenséget” adta fel Izsák Balázs azáltal, hogy beállt az Erdélyi Magyar Néppárt kampányába.