Victor Ponta nagypapája

Van abban valami utánozhatatlan pofátlanság, ahogy a román külügyminisztérium kitámadta Magyarország miniszterelnökét a Facebook-oldalán közzétett fényképek miatt.

Attól tartok, hogy több más ügytől eltérően Semjén Zsolt nem tud azonnal intézkedni: a műszaki fejlődés és a jogi háttér ugyanis nem kézi vezérlésű és nem személyfüggő.

A rajt után, a hajrá előtt az építkezés ideje jött el a nemzetpolitikában – mondta Orbán Viktor –, és akarva-akaratlanul kicsit ehhez igazodott Tusványos is.

A műemléki környezetet védeni kell. De nem a főtéri rendezvények kiirtása árán.

Mert kiderült, hogy félig holland termék. De miért baj ez, ha baj egyáltalán?

Az ififőváros projekt felelősei ismét bebizonyították: tojnak a multikulturalitásra. Ez a fesztivál ROMÁN. Akkor is, ha nemzetközi. Akinek meg nem tetszik, kapja be!

Minek jár a mozgássérült családorvoshoz? Hiszen mozgássérült. Nem beteg! Ciki.

Szomorú, hogy egy véres polgárháború és nemzetközi nyomás volt szükséges ahhoz, hogy Kijev belássa: azzal senkinek sem tesz jót, ha azzal söpri le az asztalról az önrendelkezési igényeket, hogy azokat kizárólag az ország területi egységét megbontani akaró külső erők sugallják.

Idő kérdése volt, hogy mikor robban az időzített bomba. Ez végül július 11-én Munkácson következett be.

Emil Bocnak, az erdélyi város multikulturalitását amúgy is módfelett sajátosan értelmező polgármesternek mit sem számít egy jogerős bírósági ítélet, szerinte az autonómia alkotmányellenes.

Óvjon Isten minket attól, hogy a román hatalom felismerje vezetőink telhetetlenségét, és azt mondja: ha autonómia kell nektek, megkapjátok. Hónapokig azon vitatkoznának, hol legyen a központ, és ki legyen a főnök.

Számunkra ma az a szomorú, hogy a romániai magyarok sorsa öt éve a Ponta-kormány kezében van.

Az autonómia például. A kolozsvári városháza szerint. A bíróság szerint viszont nem. Akkor most mi van?

Legalábbis a csatornafedők szintjén. De már ez is valami.

Ha a „baráti” román sajtó megvilágosítása hiú ábránd is, a csak információhiányból fakadó gyanakvások eloszlatása roppant fontos feladat. És teljesíthető.

Az egyetlen jó válasz annak az elfogadása és elfogadtatása, hogy mindkét csoport gazdag kultúrával rendelkezik, ezért akár a harkovi románok, akár a romániai magyarok találhatnak bőven olyan értékeket, melyek mentén nem kell kisebbrendűnek érezniük magukat.

Az ilyen-olyan szórványprogramok többnyire látszatmegoldások. Persze több a semminél, ám átfogó stratégiára lenne szükség.