Jancsó Miklós azért tartozik a filmtörténet legnagyobbjai közé, mert önálló filmnyelvet teremtett.

A nevetséges az, hogy össze-vissza hazudozik a gyülekezet vezérkara, hiszen amit Mesterházy mond, azt Bajnai tagadja, Gyurcsány pedig mindkettőjüket kioktatja.

Amikor saját egyéni képviselőt vagy képviselőket küldünk majd az Országgyűlésbe, akkor valóban kiteljesedik a politikai nemzetegyesítés.

A helyi döntéshozók azt latolgatták, mit lehet összevonni, megszüntetni ahhoz, hogy ami marad, annak több jusson, az érintett iskolák tiltakoztak, a polgárok egy része legyintett, úgysem lesz ebből semmi. Lám, nekik lett igazuk.

A magyarságot sem kellene egy kalap alá véve sértegetni, ha egyéb mondanivalója nem akad egy másik hozzászólónak.

Kegyetlen háború körvonalazódik az EP-választáson a román jobboldal pártjai között.

Mintha egyfajta feláldozás lenne: a csángók maradjanak meg románnak, mert úgysem lehet őket magyarrá tenni, de legalább Erdélybe ne jöjjenek románosítani a moldvai papok. Interjú.

Ha már megszülettél, akkor élj, te nyomorult. Azt hiszem, erről a kényszerről tud a legtöbbet Krasznahorkai.

Nálunk folyton a jó és a rossz hatalmas, mindent eldöntő küzdelmévé alakul a választás, és agyagba döngöljük, megsemmisítjük, tönkretesszük a vesztest.

Mérgezett almának bizonyult Victor Ponta számára az új büntető törvénykönyv és büntető perrendtartás.

„A baloldal visszatérése esetén reális annak a veszélye, hogy a kettős állampolgárság és a szavazati jog megkérdőjeleződik." Interjú.

A véleménytervezet elfogadása áttörést jelent, hiszen már többször visszautasították az RB-ben a nemzeti kisebbségekre vonatkozó javaslatait, így ez lehet azon kevés EU-s dokumentumok egyike, amelyben szerepel a nemzeti kisebbségek ügye.

Vajon mennyibe került az adóhivatalnak, hogy drága ajánlott levélben értesítsen: tavaly egy egész lejjel adósa maradtam?

Az ország délkeleti tartományaiban hóvihar tombol, a többméteres hótorlaszok szorításában az emberek az életükért küzdenek, a belpolitikában azonban annál forróbb a hangulat.

Néhány évvel ezelőtt Románia még korruptak nélküli korrupt ország volt. Mára a korruptak is előkerültek, beazonosították őket, s mind többen jutnak az igazságszolgáltatás elé.

Volt, aki szerint valóságos sokk érhette némelyiküket, miután Lars von Trier alkotásának betiltásáról szavaztak, szembesülniük kellett például azzal, hogy nem a gólya hozza a kisbabát.

Nincs már választási program, nincs értékalapú összefogás, nincs társadalmi jövőkép vita, csak rezsiharc.

Nem túl nyers eljárás az, amikor a Fóris és a Nyers-szerű embereken is külön számon kérjük a kommunizmus bűneit? S vajon mennyire demokratikus?

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”