Akit beterelünk valahová, az birka lesz. Én pedig nem szeretem a bégetést: egyhangú, mint ezer piros kardigán egymás mellett.

Ilyen-olyan pártok, ilyen-olyan nációk, egymásra vagyunk itt utalva mind, közös érdek tehát, hogy az ország dolgai jobban menjenek. Olyanok vagyunk, mint fociválogatottjaink, sorsdöntő rangadókra folyton összesorsolnak: tetszik, nem tetszik, egymással kell játszani.

Háborút még nem, de fontos csatát nyert az RMDSZ azáltal, hogy az európai parlamenti választásokra maga mögé állította az MPP-t, Tőkés László körvonalazódó Fidesz-listára kerülése nyomán pedig az EMNP nem indul a májusi megmérettetésen.

Nem tudom, mikor kezdődött ennyi veszteséggel egy év a magyar kultúra történetében.

Kárpátalja érdekes helyzetet produkált: ha időlegesen is, de elhatárolta magát Kijevtől, s a hatalmi űrt betöltendő, valóságos önkormányzatot próbál felállítani, olyat, ami megpróbálja távol tartani a tartományt a véres konfliktusoktól.

A hazai gordiuszi csomót tehát ismét Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek kellett elvágnia.

Európa szeme Ukrajnára szegeződik ezekben a napokban, de egy kicsit Romániára is, ahol a hatalomban, hatalomért folyó harcban a hétvégén látszólag pillanatnyi fegyverszünet állt be.

Hát, képzeljük el, mi történne, ha az ukrajnai események vagy a szerbiai állapotok miatt Magyarország bármelyik kormányzati tisztségviselője vagy akár csak egy kormánypárti véleményvezér felvetné Kárpátalja, illetve Vajdaság Magyarországgal való egyesülését...

Dorin Florea az igazi provokátorok sorába lépett, akik a társadalmi béke megőrzésének leple mögött viszályt szítanak, szelet vetnek.

Az EMNP választmánya kapott egy levelet Tőkés Lászlótól, amiben jelzi, hogy nem szívesen tenné kockára az erdélyi magyarság EP-képviseletét (márpedig mind a független indulással, mind a néppárti listával kettős kiütést valószínűsít).

Ülök, és próbálom megmagyarázni magamnak, miért nem tartom jó döntésnek, hogy Vincze Lorántot sorolták a harmadik helyre, Winkler és Sógor mögé az EP-jelöltek listáján.

Minimum a szabadságunkat, ha nem az életünket kockáztattuk. Aztán nem sokkal később be kellett látnom, hogy ezt a politikai missziót az RMDSZ-ben nem lehet, nincs már értelme tovább folytatni. Interjú.

Hosszú távon más városokba terjesztenénk ki a műsorainkat, alapvető cél egy egész Erdélyt lefedő református rádió működtetése, de valójában Kárpát-medencében gondolkozunk. Interjú.

Elegem lett abból, hogy a művészet csak súlyos boldogtalanság lehet, mély sebekkel mindenfelé.

Most megpróbálom elmesélni, miért iparkodnak belgáknak látszani a kárpátaljai magyarok.

A Cenzurat című népszerű tévéműsor megszüntetésének hírére támadt az a pofonegyszerű ötletünk, hogy magyar felirattal is közzétesszük korábbi „magyarozós” videójukat.

Már-már úgy képzelhette az ember, hogy egy nagy családban van: a légió ereje abban rejlik, hogy mindenki a hazájának tekinti. Interjú.

Növelni kell az erdélyi magyar irodalmi lapoknak nyújtott támogatást, és ezt célzottan olyan irányban, hogy az említett lapok becsületes honoráriumot tudjanak fizetni a bennük közlő alkotóknak.

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”