A balkáni világsztár esete az angolszász joggal

Túlságosan magyarok a Novák Károly Eduárd által vezetett ifjúsági és sportminisztérium kampányai.

Ha nincs virslid, kerítesz a föld alól is. Sokan vagytok kis helyen. A magyar éjfél az igazi.

Az jut eszembe rólatok, amit látok a telefonomon. Azok vagytok, aminek látszotok, barátaim.

Ünnepeljünk mindazokkal, akik idelent járnak, a felszínen, és akik odafent járnak, a mélyben. Akkor, amikor ideje van az ünnepnek.

Amikor az erdélyi ember rég nem látott ismerősével találkozik, például november elsején a temetőben, feltétlenül megállapítja, hogy nagyon telik az idő.

Klaus Iohannis most talán pontosan azt a lépést tette meg, ami szükséges volt. Kérdés, hogy a marakodó pártok is belátják: legalább egy időre félre kellene tenniük a saját érdekeiket.

Figyelem! Ez a szöveg egy pamflet, amely szándéka szerint nem kímél senkit, aki nem érdemes kíméletre.

Csak éltek bele a vakvilágba. S azt hiszitek, hogy. Pedig dehogy.

Ez egy szubjektív élménybeszámoló. Különböző ünnepségekről szól. És a képmutató kettős mércéről. És a normális élethez való jogról.

Valami megint – ki tudja, hányadszorra – bűzlik a mioritikus hazában. És ezt megint csak mi érezzük. Az istenadta nép.

Miként a forradalom, az emancipáció is felfalja saját gyerekeit.

Az erdélyi ember igen gyakran úgy dicsér, hogy nem dicsér. Utólag lehet arra rájönni, hogy ha nem jött kritika, az akár dicséret is lehetett.

Jöjj el hozzánk, a nyár heves. (A kassza még nem egyenes. Gyere!)

Töprengés a kecske jóllakásáról és a káposzta megmaradásáról.

Erősítem a szervezetem. Segítem a bélrendszerem. Nyugtatom az idegzetem.

Ha van valamilyen pozitív hozadéka ennek az elmúlt nyomorult, beteges évnek, akkor ez lehet az: hogy talán ráirányítja a figyelmünket a helyre, a vidékre, ahol élünk, a saját mindennapi mikrokozmoszunkra.

Egyfajta életérzés a kérdés. A választ az olvasóra bízzuk.