Egy papírvágó ollóval végezhetett magával.

A Román Kulturális Intézet londoni kirendeltségének új vezetőjét tenyerén hordja a külügy.

Ráadásul idén eddig jóval nagyobb összeget utaltak, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Az amerikai tengerészgyalogság mindent tudni akar.

A román állampolgároknak elegük van a szomszédban zajló fegyveres konfliktusból, egyre kevésbé bíznak már az EU-ban és a NATO-ban egy friss felmérés szerint.

Néhány héten belül ez már a második nagy járványgóc a megyében.

Ötödször játszik majd az olasz főváros valamelyik klubja ellen a kincses városi focicsapat: már háromszor találkozott az AS Romával, és másodszor fog a Lazióval, ezúttal a Konferencialiga egyenes kieséses szakaszában.

Az energiaügyi miniszter szerint biztosan nem lesz gond ezen a télen.

Akik természetesen a bőkezűen megítélt nyugdíj mellett a kormányapparátusban betöltött tisztségért járó illetményt is megkapják.

Igen, jól olvasták: Washingtonban kapósnak számítanak a romániai gépkarabélyok.

Mert egy kórházmenedzser nem járkálhat bármilyen telefonnal.

Pár napja érkezett Romániába a nemzetközi NATO-harccsoport francia kontingensének tagjaként.

Az aradi UTA albán játékosa majomnak nevezhette a Petrolul nigériai csatárát.

Késsel támadt volt élettársára a városközpontban.

Nem tetszettek az orosz elnök kijelentései, Bogdan Aurescu tárcája közleményben reagált.

Jövő héttől, kísérleti jelleggel.
Jövő héttől, kísérleti jelleggel.
Szatmár megyében történt, az éjszaka leple alatt.

Nem vicc, nem film: a rendőrök találták meg az „okmányt” egy nemzetközi szintű nyomozás alkalmával.

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?