Döntetlent játszott Anglia ellen a Wembley-stadionban a magyar fociválogatott, de a katari világbajnokságra már nem juthat ki.

Érdekes tanulmány arról, mennyibe kerül egy állampolgár képzése, és hogyan éri ez meg.

Szó sincs arról, hogy felpörgött volna a kampány, nagyon messze állunk még ettől, de a számok napról napra növekednek. A harmadik oltást már közel 400 ezren kapták meg.

Egy bukaresti nő legalább 80 ezer lejt szélhámoskodott össze.

A sokat vitatott kezdeményezéssel az ügyvivő kormány már nem tud mit kezdeni, így most a törvényhozók elé kerül, és persze – a jelenlegi politikai krízis miatt (is) – komoly csatákra lehet majd számítani.

A bíróság most úgy döntött, értékesíti a lefoglalt élvezeti cikkeket.

Még a legutóbbi rekordnál is majdnem százzal többen vesztették életüket hétfőről keddre.

Közeleg az influenzaszezon, és nem árt odafigyelni arra is, hogy megfelelő tárolóeszköz szükséges a vakcina számára.

Egész pontosan Szászfenesen, a Metro áruház közelében. Két bocs jár arrafalé, no meg egy anyamedve.

A kormányalakítással megbízott Dacian Cioloș inkább az általuk szétvert régi koalíciót ragasztgatná össze, mint egy eltört játékot az óvoda karbantartója, Pityu bácsi.

Közben van, aki már csak későn, az intenzív osztályon könyörög a vakcináért.

És a katasztrófavédelem alkalmazottai se mostanra tervezzék a külföldi utazást.

Na de mit jelent a „megfelelő távolság”? A közlekedési szabályzatot úgy módosították, hogy mérhető legyen.

Elsőre úgy tűnt, nem lesz eredménye a pártokkal folytatott egyeztetésnek, de Iohannis ezt másképp gondolta. A meccs továbbra sincs lejátszva, Cîţu máris a „kormányváltó szövetségeseihez” irányította tárgyalni az USR PLUS elnökét.

Az iskolaigazgatók bármikor kérhetik az online oktatásra való áttérést, ha a helyzet súlyossága megkívánja. Kár, hogy erről a lehetőségről a diákok és szülők országos szervezetei nem tudnak.

Nem túl megnyugtató megoldás, de nincs mit tenni: a kórháztüzek után az amúgy is túlterhelt egészségügyi intézményeket naponta többször is ellenőrizni fogják.

Pénzbüntetést kapott, és ki kell majd fizetnie a szobor megtisztításának költségeit is.

Jelenleg összesen 147 397 igazolt aktív eset van országszerte, ebből 16 981-en szorulnak kórházi kezelésre.

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…