Hosszasan tárgyaltak az ukrajnai helyzet rendezéséről a magas tárgyaló felek. Elvileg megállapodtak, de az utolsó szót úgyis Vlagyimir Putyin mondja ki.

Nem kellett sokat várni az első ellenreakcióra: Bogdan Diaconu máris olyan törvénytervezetet nyújtott be, ami megtiltaná a székely zászló használatát a középületeken.

Megvárják még a felsőoktatásért felelős minisztert a MOGYE magyar tanárai, ám ha ő sem tud rendet rakni, akkor kilépnek az egyetem valamennyi vezető testületéből, s más tiltakozási formáktól sem riadnak vissza.

Eltűnt az ígéretekből 1500 kilométernyi sztráda: miközben Dan Şova nemrég arról beszélt, hogy hat év múlva Románia sztrádahálózatának hossza eléri a 2400 kilométert, egy kormányzati dokumentum szerint nem lesz az még ezer kilométer sem.

Amikor a halálhírét láttam, az jutott eszembe, hogy ha hinnék a misztikus összefüggésekben (és végeredményben miért is ne hihetnék?), most gondban lennék.

Nézzék meg, milyen mondat szökkent ki Vona Gábor fogainak kerítésén.

A kormány engedélyezte Nicolae Ceaușescu és családja használhatatlan személyi javainak megsemmisítését, miután ezeket csaknem negyed évszázadig sikertelenül próbálták értékesíteni.

A kovásznai Fenyőt. Mert fáj nekik, hogy a székelyek megtámadták az adományozást. És nyugodjunk meg, nem hoznak moldáv vendégeket.

Először igazolták, hogy román katonák pusztán zsidóságuk miatt öltek civileket.

És milyen társaságra talált a többi díjazottban! Április 23-án Pintér Bélát, Takács Zsuzsát és Havasréti Józsefet is színpadra szólítják az átadó ünnepségen.

Van, amiben Várad jobban teljesít Kolozsvárnál. Nagyszerdai keresztútban például. Véres jelenetek a Pece parti Párizsból.

Nem hozott megváltást a verespataki aranybánya-beruházást kezdeményező RMGC számára a nagyhét: egy újabb bíróság is ellene döntött.

Annyi barátunk és ismerősünk vette nyakába a világot, hogy ezt bármelyikünk megírhatta volna. Riport a Riportban.

Alig másfél hónap, és újra magyar könyves standok lepik el a kincses város központját. A Bánffy-emlékév miatt a helyszín új, a program viszont változatlanul változatos.

Ahhoz képest, hogy az erdélyi Sapientia egyetem nem az informatika fellegvára, diákjai dobogós helyekre kódolták magukat egy nemzetközi versenyen.

Kemény nyilatkozatháború robbant ki az államfő és a miniszterelnök között. Mindkettő vadul kampányol. A legfőbb tét: a novemberi államfőválasztás győztesének kiléte.

Ami, mozdítható, azt ellopják. Velencében például egy rakás napelem bizonyult mozdíthatónak. Naná, hogy a román határon fedezték fel őket.

Románia és Moldova nemet mond a Dnyeszteren túli szakadárok függetlenedési törekvéseire.

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?